A legfontosabb az egyensúly
Kiss Anna véleménye szerint a vizsgaidőszakhoz elérve próbáljunk egy rendszert, napi rutint kialakítani és megfelelő mennyiségű pihenést, alvást is beiktatni.
„Bármennyire is úgy tűnhet, hogy érdemes hajnalig tanulni a kialvatlanság rontja a teljesítményt, sokszor a pihenés többet ér, mint hogy még egyszer átolvassunk egy tételt. Ha valamilyen sporttevékenységet végzünk, akkor próbáljunk időt szakítani rá ilyenkor is, mivel a mozgás serkenti az agytevékenységet, kikapcsol, pihentet. Továbbá használjuk a társas támogatás erejét, például osszuk fel a feladatokat, tanuljunk együtt másokkal, tartsuk a kapcsolatot a barátokkal.” – mondta el.
A vizsgaidőszakra megéri márév közben felkészülni, és persze fontos tanács lenne, hogy kezdjük el időben a beadandókat megírni, így azok ne a vizsgaidőszakra maradjanak a nyakunkon, de ezt sokszor nehéz megvalósítani, rengetegen hajlamosak a halogatásra. Fontos, hogy már a félév elején kezdjük el átlátni a követelményeket, így jobban be tudjuk osztani a teendőket, és segíthet a vizsgarutin megszerzése is. Olvass még a témában
10 tény, amit nem akarsz hallani, ha utálod a munkahelyed – Jobb, ha szembenézel velük!
A siker csak szemlélet kérdése – így változtattam meg, mit gondolok az eredményeimről
10 kis szokás, amivel jövőre sokkal gazdagabb leszel
Minták festéséből csodálatos fenntartható vállalkozást épített Anita, a Milyen kedves! megálmodója
„Azoknak, akik jelentős, már a teljesítményükre kiható szorongást élnek át, érdemes lehet év közben pszichológustól segítséget kérniük, szerencsére egyre több helyen ingyenesen is igénybe vehető szolgáltatásról van szó (például az ELTE Kortárssegítők). A diákok így feltérképezhetik, hogy mi okozza a problémát, és különböző technikákat tanulhatnak a szorongás kezelésére. Továbbá mindenkinek ajánlhatóak a különböző relaxációs vagy mindfulness technikák, melyeket szintén év közben elsajátíthatunk szintén ingyenesen is (például autogén tréning tanfolyam, jóga órák látogatása), melyek egész életre szólnak, így nagyon jó befektetésnek bizonyulhatnak a jövőnkre nézve is.” – mondta a szakértő.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




