Íme, egy jól bevált pszichológiai módszer, amivel teljesebb lesz az éved 

Íme, egy jól bevált pszichológiai módszer, amivel teljesebb lesz az éved 

Címlap / Életmód / Lélek / Íme, egy jól bevált pszichológiai módszer, amivel teljesebb lesz az éved 

Minden elhatározás, újévi fogadalom mögött azonos a motiváció: másként akarjuk érezni magunkat, mint most. De tényleg ez a helyes út?

Mindenkire folyamatosan nehezedik a nyomás: legyünk jobbak, szebbek, okosabbak, eredményesebbek, gazdagabbak. Nem is csoda, hogy egyre többen érzik úgy, bármit tesznek, nem felelhetnek meg az elvárásoknak. Minden újabb és újabb eredmény arra világít rá, hogy ideje a következő célt kitűzni. Ez sajnos biztos úton vezet a kiégés felé, még akkor is, ha sikerül vele valóban szép sikereket letenni az asztalra. Ráadásul, ha így élsz, sosem érzed magadat majd igazán elégedettnek, mert tényleg igaz, hogy mindig van hova fejlődni. A kérdés az, valóban életünk célja igazi ünneplés nélkül halmozni a sikereket? Vagy boldogabb életet élhetnénk, ha az apró eredményeknek is igazán örülnénk?

A szakértők szerint egyértelmű a válasz, ezért az idei évben ildomosabb lenne azt célul kitűznünk, hogy az érzéseinket, és nem az életünket változtatjuk meg. Ez nem mindenkinek egyszerű, már csak a korábban említett, kívülről érkező nyomás miatt sem.

Pedig hosszú távon nem csak boldogabb, hanem akár eredményesebb is lehetsz, ha megengeded magadnak, hogy elmerülj a béke és az öröm pillanataiban, azaz kicsit lassíts, mielőtt nekivágnál a következő feladatnak. 

Fogadalom nélkül, az év bármelyik szakaszában elkezdhetsz teljesebben örömtelibben, tudatosabban élni. Nem kell várnod semmilyen eredményre, az érzéseiden, gondolataidon most, ebben a pillanatban is képes vagy változtatni. 

Nemes nyolcrétű ösvény

Ha a jelenben keressük az élet értelmét, akkor kihez is fordulhatnánk segítségért, mint Buddhához? Tanításai szerint van egy olyan, nyolc szakaszból álló ösvény, amin, ha végigmész, elérheted a megvilágosodás állapotát. Ez egy csábító ígéret, de hozzá kell tennünk, hogy minden egyes megálló nagyon összetett és bonyolult – viszont mindez nem ad okot arra, hogy ne foglalkozz velük. 

Burak Sür/istockphoto.com

Bölcsesség szakasza

Ebben a szakaszban a gondolatainkat, érzelmeinkhez való viszonyulásunkat kell megváltoztatnunk.

  1. Helyes megértés: A tanítás lényege az, hogy a dolgokat olyannak kell látnunk, amilyenek valójában: elfogulatlanul, tudomásul véve a természeti törvényeket, a spirituális alapelveket. Aki tökéletesen elsajátítja ezt a leckét, az tisztába kerül azzal, hogy a szenvedés oka a vágyakból ered, ezért a vágyak megszüntetésével a szenvedés is megszűnik. Ebben a szakaszban meg kell értenünk önmagunkat, szokásainkat és azt, hogy ezek miként szolgálnak, vagy éppen hátráltatnak bennünket. 
  2. Helyes elgondolás: Ebben az alapelvben észre kell vennünk, milyen gondolatok hatására lángolnak fel a gyarló tulajdonságaink, azaz a sóvárgás, féltékenység, düh, gyűlölet. Tudatosítanunk kell, hogy ezek az érzelmek léteznek, el kell fogadnunk őket. Mindezt anélkül, hogy helytelenül viselkedjünk a hatásukra. A leckénél arra kell törekedni, hogy a rossz gondolatainkat idővel számműzzük, és helyükre pozitívak, jók kerüljenek: legyünk tele jóakarattal, és kerüljük az ártó szándékot. 

Erény szakasza

A második szakaszban arra vonatkozóan kapunk tanácsokat, hogyan illesszük be a mindennapjainkba a bölcsesség szakaszában tanult elméletet.

  1. Helyes beszéd: Az elv lényege az, hogy figyeljünk a szavainkra, arra, amit mondunk, hiszen minden kimondott szóval támogathatunk, vagy árthatunk. A felesleges, káros beszédet kerüljük, és ide nem csak a kimondott szavak tartoznak. A túlságosan kritikus, belső önbeszédet is mellőzni kell, nem csak másokat, magunkat se bántsuk. Tartózkodni kell a hazugságtól, a rágalmazástól, a durvaságtól és a felesleges fecsegéstől is.
  2. Helyes cselekvés: Ennek a leckének az alapja az, hogy semmi olyat ne tegyünk, ami önmagunkra, vagy másokra káros. Nem szabad érző lényeket elpusztítanunk, ártanunk nekik, tilos a lopás, a bántó szexuális viselkedés és a vágyainkat tekintve is mértékletességet kell gyakorolnunk.
  3. Helyes megélhetési mód: Úgy kell élnünk, hogy azzal a lehető legkevesebbet ártsunk másoknak, viselkedjünk úgy, hogy az etikusnak legyen mondható. Szigorúan távol kell tartanunk magunkat azoktól a rutinoktól, amelyek hatására mások szenvednek, kár éri őket. A lényege a leckének az, hogy nagyobb békében és harmóniában éljünk egymás mellett, kevesebb szégyen, fájdalom és bűntudat mellett.
PatriciaEnciso/istockphoto.com

Elmélyedés szakasza

A harmadik szakasz három további alapelve azzal kapcsolatos, hogy mivel foglalkozzunk az életünkben, azaz mentálisan hogyan fejlődjünk még tovább.

  1. Helyes erőfeszítés: Megfelelő mennyiségű és irányú erőfeszítést tegyünk azért, hogy a jót éltessük az életünkben. Ez azt jelenti, hogy meg kell találni az arany középutat: nem opció a túlhajtás, de a lustaság sem. A felelősségvállalás viszont fontos, ahogy az is, hogy mindent képesek legyünk örömmel végrehajtani.
  2. Helyes éberség: A helyes éberség lehetővé teszi, hogy ítélkezés, elfogultság nélkül figyeljünk a jelen pillanataira. Ez nem egy könnyű feladat: koncentrálásra van szükség és oda kell figyelni rá, hogy múltbeli tapasztalataink, hiedelmeink, elvárásaink ne tudják befolyásolni a jelen gondolatait, érzelmeit. 
  3. Helyes összeszedettség: Ez tulajdonképpen a meditációval való megismerkedést és a rutin gyakorlását jelenti. A meditáció a tanítások szerint segít, hogy éberek maradjunk és elménk mélyebb rétegeibe is betekintést nyerjünk. A meditáció növeli a koncentrációs képességünket, idővel pedig mélyebb tudatállapotokhoz vezet.

Nem csoda, ha ijesztőnek hat számodra ez a nyolc alapelv, hiszen sokaknak már egy-egy lecke beépítése is hatalmas kihívás lehet, nemhogy az összes. De talán nem olyan dermesztően nehéz a feladat, ha tudod, hogy nem egy év, hanem egy egész élet áll a rendelkezésedre, hogy begyakorold őket.

Tudatosíthatod magadban, hogy nem egy szerzetes vagy, hanem valaki, aki szeretne időt és energiát áldozni arra, hogy teljesebb, harmonikus és boldogabb életet élhessen.

Szóval első lépésként már az is siker, ha ki tudsz választani egy-egy szakaszt, vagy leckét, aminek az alapelveit el tudod sajátítani. Már napi 5-10 percnyi tudatosság is el tudja indítani a változást és ez pedig egy lépés abba az irányba, hogy a többi leckét is közelebbinek érezhesd. 

VIDEO Üde tavaszi barackos smink

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!