A meditáció nagyon jó lehetőség az önreflexió és a lelki béke eléréséhez. De vajon mindenkinél működik?
A meditáció hatásairól már rengeteget hallottunk, tudjuk, hogy a fizikai és mentális egészséget is szolgálja, fokozott öntudatra ébreszt, sokaknak megváltoztatja az egész életét. Több kutatás foglalkozott már a rendszeresen meditáló emberekre gyakorolt hatásairól.
Kimutatható, hogy az agykéregben tényleges változások mennek végbe, amely a stressz, a memória és az emlékezet területeit érinti, vagyis stressz és szorongás csökkentő hatása van és számos készséget fejleszt.
A meditáció rejtett erőforrásához nem mindenki férhet hozzá
A poztív hatások és az életminőség javulása érdekében sokan próbálkoznak különféle meditációs technikákkal. Ezek viszont nem mindenkinél működnek, vannak, akik idővel fel is hagynak vele. Sean Grover pszichoterapeuta szerint pedig egyes pszichés állapotok egyenesen alkalmatlanná teszik az embert arra, hogy meditáljon. Ő maga legalábbis nem javasolja, hogy próbálkozzanak vele. Grover maga már 33 éve meditál napi rendszerességgel, olyan erőforrásként tekint rá, mely segíti őt megküzdeni az akadályokkal, megnyugtatja és mentálisan helyreteszi. A szakember szerint viszont az alábbi krónikus állapotokban nem a legjobb megoldás a meditációhoz fordulni.
Aki intenzív, nagyon erős szorongással küzd, a meditáció alatt történő befelé figyelés során még több rettegést élhet át, a rögeszmék, tolakodó gondolatok felerősödhetnek.
A depressziós emberek alapvetően hajlamosak a világtól való elszigetelődésre, a magányos életre, így a meditáció gyakorlása – bármennyire is hasznos – esetükben még inkább elzárja őket a külvilágtól. A traumát elszenvedetteknél az okozhat gondot, hogy a trauma elmére gyakorolt hatása – például pánikrohamok formájában- megnehezíti a meditációhoz szükséges törekvést, mely szerint igyekezzünk a gondolatainkat elhallgattatni.
A pszichózis olyan pszichiátriai betegségeket jelöl, mely során a beteg elveszíti kapcsolatát a valósággal, téveszméi, érzékcsalódásai vannak. A tudatosság eleve instabil, a meditáció fokozhatja ezt és felerősítheti a tüneteket. Grover még megemlíti az alkoholbetegeket és szerfüggőket is, akiknek szintén nem ajánlja a meditáció gyakorlását, mert egyeseknél fokozhatja a vágyat az alkohol és a drogok után.
A meditáció gyakorlása nagyon leegyszerűsítve arra irányul, hogy megpróbáljunk befelé figyelni, kizárva minden külső tényezőt, így egy idő múlva elménk lecsillapodik. A szakember szerint ha belső világunk rendkívül zavaros, nem hogy nehéz lesz azt lenyugtatni, a törekvés inkább még nagyobb vihart kavar. Ennek hatására a már meglévő tünetek súlyosbodhatnak.
Mit mond egy tapasztalt segítő?
Érdekesnek találtam megkérdezni olyasvalaki véleményét erről a témáról, aki már hosszú ideje foglalkozik meditációval, pontosabban zen buddhista gyakorlással, ahogyan ő mondja. (A zazen gyakorlása cél nélküli tevékenység, ezért nem is nevezik meditációnak, amit végeznek.) Géza már két évtizede rendszeres gyakorló, sokféle emberrel találkozott a közösségükben. Az ülő meditációt (nevezzük így) rendszerint együtt gyakorolják, napi rendszerességgel vagy időszakos elvonulásokon. Amit leginkább kiemel, hogy bármiféle meditáció elkezdésénél hasznos egy tapasztalt segítő támogatása.
„Ha valaki egyedül vág bele, könnyen félreviheti. Aki depressziós, szorongó, ott különösen fontos lehet a közösség, nekik tényleg nem ajánlott otthon egyedül próbálkozni. Az évek során találkoztam már komolyabb mentális zavarokkal küzdő emberekkel is, náluk valós probléma lehet, hogy a mentális folyamatokat nem tudják helyükön kezelni, minden képet valósnak hisznek, ami az elméjükben megjelenik. Meditáció alatt pedig előjönnek ezek a belső tartalmak, szinte előtörnek a gondolatok, pszichés zavaroknál ezt nehezebb kezelni, van, akinek nem is megy”- mondja Géza.
Mit tehet, akinél nem működik a meditáció?
Felvetődik a kérdés, hogy mit tegyen, akinél nem járható a meditáció útja, mégis keresi a megnyugvás, stresszcsökkentés valamilyen módját. Visszatérve Sean Groverhez, a szakember tanácsa, hogy keressünk olyan tevékenységet, amely önmagunkon kívülre irányítja a figyelmünket és teljesen leköt bennünket.
Minden olyan csendes ténykedés, amely rabul ejti az érzékeinket, működhet.
Például a festés, faragás vagy bármilyen kézműveskedés, de ha mozogni szeretünk, akkor a séta, túrázás is jó lehet. A főzés, írás, kertészkedés is kikapcsolhat. Ezek mind olyan tevékenységek, amelyeket csendben, egyedül és egy dologra fókuszálva, koncentráltan végzünk. Érdemes kísérletezni vele, hogy megtaláljuk a saját utunkat. Nem feltétlen a tevékenység mibenléte a fontos ugyanis, hanem a cél, amely miatt végezzük.