Ha romantika Európában, akkor mindenkinek Párizs jut az eszébe – főleg tavasszal. Vajon tényleg igaz, amit elképzelünk a francia fővárosról vagy csupán álomképeket kergetünk?
Azon szerencsések közé tartozom, akik már többször is jártak Párizsban. Először tizenéves koromban voltam és már csak ezért is elvárások nélkül érkeztem – utólag azt mondhatom, talán szerencsére.
Nem olyan régen bejárta a sajtót egy amerikai turista híre, akit súlyos csalódás ért Franciaországban, egész pontosan Lyonban, mert teljesen mást kapott az úttól, mint remélte. A TikTokon pityeregve mesélte el, hogy mennyire szomorú és hogy teljesen más az ország, mint a filmekben. Az emberek elszigetelődnek, az éttermek zárva vannak. Mivel adott esetben a tursita nem tud kommunikálni az anyanyelvén, barátságtalannak, hidegnek tapasztal mindent és ettől nagyon szorong.
A történethez hozzátartozik, hogy a beszámoló újévi, szóval számunkra megszokott, hogy gyakorlatilag minden zárva van, és a többség megpróbálja kipihenni a szilveszter fáradalmait. Úgy tűnik viszont, hogy San Franciscóban ez nem általános. (Ahogy az sem, hogy nem értik mindenütt az anyanyelvünket, vagy ha értik, nem akarnak válaszolni rá.)
A kommentekből kitűnik, hogy megoszlik a közvélemény mind az utazásról, mint az utazást kísérő etikettről, azért nincs egyedül érzéseivel a blogger. Nagyon sokan számoltak be hasonló élményről, tapasztalatról sőt, volt, aki felhívta a figyelmet a Párizs-szindrómára is.
Mi az a Párizs-szindróma?
Az igazság az, hogy túlidealizáljuk Párizst, ahogy megannyi mindent ebben a világban. A hívogató város, csordultig romantikával, szebbnél szebb butikokkal és kávézókkal, mindig csinos nőkkel és felettébb elegáns urakkal, sokszor mást mutat a valóságban. De miért is várnánk mást, mikor az összes film, könyv Párizsnak ezt az idealizált oldalát mutatja be? Természetes, hogy aki nem útikönyvekből, fórumokból tájékozódik, hanem egy romantikus álomkép mentén érkezik a fővárosba, az csalódni fog.
Ahogy a legtöbb nagyváros, úgy Párizs is zsúfolt, a közlekedés kaotikus, az utak sokszor rosszak, a parkolás pedig megér egy külön misét. Itt is van szmog, szemét, zsúfoltság és akad dudaszó is bőven. Az etnikumok keverednek, turisták pedig a világ mindig részéről érkeznek. Úgyhogy Párizs valódi kultúrsokk lehet és nem feltétlenül a jó értelemben.
A Párizs-szindróma ugyanakkor több mint szimpla csalódottság, lényegében konkrét pszichológiai tüneteket okoz: hallucinációkat, a szapora szívverést, magas vérnyomást, szédülést és émelygést, rosszullétet. Pusztán azért, mert a főváros egyszerűen nem váltja be a hozzá fűzött reményeket!
A Párizs-szindrómát egyébként a 1980-as években írták le először és érdekes módon azt is feljegyezték, hogy jellemzően japánokat érint. A magyarázat a szakértők szerint abban rejlik, hogy a japán popkultúrában a miénknél sokkal árnyaltabb kép él Párizsról, jóval tökéletesebb, hívogatóbb – nyelvi akadályok és kulturális kontrasztok nélkül. A csalódottság mértékéről nincs információnk, de azt tudjuk, hogy évente kb. 20 japán turistát érint a szindróma.
Hogyan lehet mégis álomutazás egy párizsi kiruccanás?
Először is ne legyenek irreális elvárásaid, hiszen Párizs is ugyanolyan hibákkal bír, mint bármelyik másik nagyváros és ezek értelemszerűen a szegényebb negyedekben, valamint a zsúfoltabb turisztikai látványosságoknál még inkább kiütköznek. Amennyire lehet, érdemes előre készülni az útra: foglalni, nem csak szállást, hanem jegyeket is, tervezni, fórumokon informálódni.
Célszerű megfontolni egy utazási iroda közreműködését is. Első alkalommal, mikor a főbb nevezetességeket jártuk körbe, mi is így voltunk Párizsban. Valószínűleg ezért sincs rossz emlékem. Az idegenvezetőnk mindent megszervezett, lefoglalt és beállt a sorba, amíg mi kávéztunk vagy éppen a fűben heverésztünk és néztük az Eiffel-tornyot. Olyan éttermeket javasolt, amik jól beváltak, ráadásul az utazás viszontagságai, a tömegközlekedés miatt sem fájt a fejünk, minden gondot másnak kellett megoldania helyettünk.
Persze, a saját szervezésnek is megvan a varázsa és nem utolsó sorban olcsóbb is így utazni, de minden ország megismerése esetén igaz, hogy nyitottan, befogadóan, érdeklődően kell érkezni. Legfeljebb konstatáljuk, hogy mégis csak jó hazamenni.
Nyitókép: SimonSkafar/istockphoto.com