Család / Életmód

A „fura nevek” védelmében: ezért nem kellene fennakadni a Rikárdókon

A „fura nevek” védelmében: ezért nem kellene fennakadni a Rikárdókon

Hogy miért?

Hát ha semmi másért nem, már csak azért, mert a gyerek, aki a nevet viseli, végképp nem tehet arról, hogy milyen nevet kapott. Amikor pedig ezen gúnyolódunk, vagy bármiféle előítéletet vonunk le belőle, nem vagyunk jobbak, mint azok az óvodások, akik béna gúnyneveket találnak ki egymásnak – és teljesen mindegy, hogy hívnak valakit, ki fognak rá találni valamit. Amíg azonban egy 4 évestől nem feltétlenül várható el, hogy ennél kifinomultabb legyen a szociális érzéke vagy akár a humora, egy felnőttől már igenis ez lenne a minimum.

Jöhet persze az az érv, hogy na de az, hogy milyen nevet adtak neki, sokat elárul a gyerek szüleiről és így a neveltetéséről is.

Ez igaz is, meg nem is. Egyfelől például nem tudhatjuk még csak azt sem, hogy vajon az adott gyereket ugyanazok nevelték-e fel, akik a nevét adták. Nem ismerjük a név mögött rejlő motivációkat sem. Nem tudhatjuk azt sem, hogy a neveltetése mekkora hatással volt rá, hiszen testvérpárok is válhatnak nagyon különböző értékrendű felnőttekké. Végül pedig: ha mindaz igaz, amit a szülőkről az általuk választott név alapján gondolunk is, akkor sincs semmiféle jogalapunk arra, hogy erről ítéletet mondjunk.

Nagyon sokféle ember él ebben az országban, és mind más és más kultúrkört képviselnek: lesznek, akik úgy gondolják, csakis egy ősmagyar táltos neve lehet megfelelő választás a gyerekük számára, lesznek, akik egy szappanopera szereplőjéről nevezik el a gyereküket, lesznek, akik vallásuk alapján választanak nevet, és lesznek, akik a kedvenc 19. századi festőjük után adják a gyerek nevét. Különböző forrásokat használnak, de mind egy fontos, jelentőségteljes és (számukra) szép nevet szeretnének választani a gyereküknek, és mindezt a lehető legjobb indulattal teszik.

Oldalak: 1 2

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást