Hamarosan vége van a nyárnak, hűvösebb szelek járnak – HÁLA AZ ÉGNEK! A nyár ugyanis, ha engem kérdezel, teljesen túlértékelt, és az ősz, mint az év legkirályabb évszaka, bármikor lemossa!
3/5 Ekkor indul be igazán az élet!
Fel nem tudom fogni, hogy miért csinál mindenki úgy, mintha a nyár lenne az évszak, amikor beindul az élet és egyik esemény éri a másikat. Sőt azt sem értem, hogyan történhetett, hogy éppen nyaranta veszünk ki szabadságot. Az évszakban, amikor reggel 10 és délután 4 között vámpírként kell viselkednünk, mert akit nap ér, az menten arra a szent helyre fog odasülni, ahol éppen állt, este meg már jönnek a szúnyogok.
Persze értem én, hogy van annak is egy fílingje, ahogy ezernyi humán kávészemként pörkölődnek az emberek a Balaton partján, és szinte érezni az égett bacon illatát, de szerintem, ha van az ember munkahelyén légkondi, ennél még ott is csak jobb lehet.
Ezzel szemben ősszel tökéletes az idő a gasztrofesztiválok felkeresésére, a városnézésre vagy a természetjárásra. A legrosszabb, ami történhet, hogy az ember megázik – de egy kis langyos eső még soha senkiben nem tett kárt, ami az UV-sugárzásról ugyebár már nem mondható el.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!