Senki sem kíván ezzel szembesülni, de néha mégis megtörténik. A nő, akit a legjobb barátnőnknek hittünk, valójában az ellenségünk és kimutatta a foga fehérjét. Persze nem egyik napról a másikra fordult ellenünk.
Már jóval korábban jelezte, – bár tudattalanul – hogy nem őszinték a szándékai, és az irántunk való szeretete sem az. Megmutatjuk, melyek azok a jelek, amelyek erre utalnak!
Remélhetőleg, a te barátnődre egyik sem igaz, viszont akármennyire is jó kapcsolat is van köztetek, érdemes kevésbé elfogultak lenni vele szemben.
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
Anyajegy a nyakon: mit árul el rólad a helye?
1/6 Nem tud örülni a sikerednek
Amikor boldog lelkesedéssel közlöd, hogy valamilyen csodálatos dolog történt veled, ő nem gratulál neked. De legalábbis nem őszinte a mosolya vagy a hangsúlya.
Érzed, hogy nehéz szívvel ejti ki a szavakat. Ez szinte biztos, hogy azért van, mert féltékeny.
Talán neki kevesebb öröm vagy siker jutott eddig, vagy egyszerűen csak lebecsül és nem érti, miért te kapod a jobb munkát, a több pénzt, a tökéletes partnert.
Ha pedig mégis gratulál, hozzáteszi: ez nem nagy dolog, vagy csak szerencse kérdése. Így próbálja meg csökkenteni az örömödet.
2/6 Gyakran gázol bele a lelkedbe
Ez a kedves barátnő sokszor trappol bele a lelkedbe. Csípős megjegyzést tesz a külsődre, a viselkedésedre. Ha nem is lépten-nyomon, de rendszeresen beléd köt és keresi a fogást rajtad.
Miután elsütött egy sértő vagy bántó megjegyzést, nem kér bocsánatot, sőt, elintézi annyival: ő csak őszinte.
Van néhány fájó pontod, amiről ő is tud és sokszor mintha szándékosan abba döfne bele, hogy biztosra menjen. Egyrészt azért teszi ezt, hogy lehúzzon téged, csökkentse az önértékelésedet.
Vagy ha alul marad egy vitában, gyerekesen beléd mar, mert úgy érzi, nem maradt más eszköze.
A barátnak álcázott ellenség nem épít téged, hanem rombol. Ezt nemcsak azzal teheti meg, hogy negatív megjegyzéseket tesz rád, hanem azzal is, hogy nem dicsér és nem motivál.
Inkább lebeszél arról, hogy megpályázd álmaid munkáját, mert úgysem jön össze, maradj a biztosnál.
Ahelyett, hogy azt mondaná, próbáld meg rendbe tenni az egyébként egyáltalán nem is rossz párkapcsolatodat, inkább azt javasolja: szakítsatok.
Az a lényeg, hogy véletlenül se legyél jobb helyzetben, mint ő.