Hallgasd meg és beszélj a testeddel!
Gyerekkorunkban megtanítják nekünk, hogy ha fáj valami, orvoshoz kell menni, gyógyszert szedni és addig keresni a megoldást, amíg meg nem oldódik a probléma. Azt azonban nem mondták el, hogy addig is, mennyi mindent tehetünk akár mi saját magunkért. Egyáltalán nem kell különleges, természetfeletti képesség, vagy egy hasonló tulajdonságokkal megáldott személy, bővel elég vagy a művelethez TE saját magad is.
Ha odafigyelsz rá, láthatod, hogy a tested mindig pontosan közli veled, hogy éppen mire van szüksége.
Jelzi, ha szomjas, fáradt, ha fájdalmai vannak, te pedig jó esetben gondoskodsz róla, hogy ezeket a szükségleteit kielégítsd. Belegondolva, már ez is egyfajta kommunikáció, csak szavak nélkül. Az emberi test elképesztően intelligens módon működik, de hatással lehetsz még más élő szervezetre is.
Számtalan tanulmány bizonyította már, hogy milyen pozitív hatással van az állatokra és növényekre is a gondoskodás, ha beszélünk hozzájuk és mindez mennyire fokozhatja növekedésüket, fejlődésüket. Valójában az összes élőlény pozitív hatással lehet a másikra és akkor miért ne hihetnénk el, hogy akár ezt önmagunkkal szemben is alkalmazhatnánk? Olvass még a témában
Görcsbe rándul a gyomrom naponta több tucatszor – Egy agorafóbiás hétköznapjai
Van olyan, hogy taps allergia. 5 meglepő allergia, ami tényleg létezik
10 rituálé az Oroszlánok időszakára, amit neked is érdemes kipróbálnod augusztusban
5 gyors meggyes sütemény, amitől gyerekkor illata lesz a konyhádban
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






