Minden nő életében van olyan helyzet, amikor fenyegetőnek, nemkívánatosnak érzi egy másik nő jelenlétét.
Olyan társadalomban élünk, amely nagyon erősen koncentrál az egóra, a külsőségekre és arra, hogy ezeknek hogyan biztosíthatunk maximális figyelmet. Ilyen körülmények mellett nagyon nehéz megtanulni, miként szerethetjük önmagunkat igazán. Pedig ez lenne az egyik kulcsa annak, hogy minél ritkábban kerüljünk fájdalmas helyzetbe és kevesebb előítélet fogalmazódjon meg bennünk.
Aki önmagát nem szereti, az sokkal nehezebben nyílik meg mások irányába, főleg nem mondhatja el magáról, hogy elfogadja és szereti azokat, akiket csak távolról, félig-meddig ismer.
Nagyon sok oka lehet annak, amikor a nők harcolnak egymással és megpróbálják elnyomni, túllicitálni a másikat. A háttérben úgy látom, legtöbbször féltékenység és irigység áll. Ezek az érzések nem csak aktuálisan mérgezőek, nagyon sokáig jelen lehetnek az életben. Ráadásul gyakran akkor is ott ragadnak, ha teljesen alaptalanok, miközben elengedésük alapvető lenne a továbblépéshez.
Egy idilli világban nem kellene más nők miatt aggódnunk, mert támogató energiára számíthatnánk tőlük. Tudnánk, hogy bármi történik, támaszkodhatunk rájuk, nem kell tartanunk attól, hogy hozzájárulnak megbántásunkhoz, vagy ahhoz, hogy fájdalmat okozzanak nekünk. Milyen jó is lenne, ha azt éreznénk, hogy biztonságban vagyunk nőtársaink mellett, ha nem tekintenénk rájuk konkurenciaként…
Ehhez az egyik első lépés az lenne, hogy elfogadjuk sőt, tudatosítsuk magunkban, semmilyen szinten nem válik a javunkra az, ha másnak rossz.
Tényleg annyi örömöt tud adni a bosszú, egy pletyka elindítása, vagy a másik minden lépésnek nyomon követése, lealacsonyítása, hogy érdemes rá iszonyúan sok energiát áldozni? Esetleg jobban megérné ugyanezeket az energiákat a fejlődésünkre, a helyzet felismerésére szánni, ezzel is bizonyítva, hogy teljesen új szintet képviselünk nőként?
„Úgy bánj másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak”
Hányszor hallottad már ezt? És hányszor tudtad alkalmazni a nehéz helyzetekben? Gyakran, a leginkább impulzív pillanatokban fikarcnyi esélyünk sincs arra, hogy végiggondoljuk, kívülről lássuk az adott szituációt, és ennek a tanácsnak megfelelően cselekedjünk.
Azonban nem csak másokkal lenne célszerű így bánnunk, hanem magunkkal is, miközben jó lenne, ha sikerülne pozitív hatást gyakorolni más nők életére.
Az apró, kedves bókok és tettek mindenkire építő, felvillanyozó hatást gyakorolnak. Teljesen más őszinte dicséretet kapni egy másik nőtől, mint egy férfitól. Annak ellenére, hogy utóbbi is jól esik, sokszor hátsó szándékot látunk mögötte – még akkor is, ha nem feltétlenül van. Sajnos, ez a megközelítési mód általánossá vált a nők közötti bókok tekintetében is, de talán még rosszabb értelemben. Míg a férfiaktól kapott bókok esetében flörtöt látunk, addig a nőktől bezsebelt kedves szavak hallatán, gyakran valamilyen alattomossággal kalkulálunk – és ez nagyon szomorú.
De hogy jutottunk idáig mi, nők? Mikor engedünk teret ennek az előítéletességnek?
Valószínűleg már nagyon korán, talán általános iskolára tehetjük az idejét, amikor elkezdődik a rivalizálás, a fiúk figyelméért folytatott küzdelem, ami csak mélyül, ahogy haladunk előre az időben. Sokakban olyan mély sebet hagynak az itt tapasztalt sérelmek és bántások, hogy teljesen bezárkóznak, nem „csak” az iskolák idejére, hanem teljes felnőttkorukra. Az elégedettség hiánya, az önbizalom csorbulása pedig odáig vezet, hogy nem bízunk másokban sem, nem hisszük el az őszinte kedvességet.
Kényelmesebb elzárkózni, hátat fordítani a női energiáknak, nehogy újból sérüléseket szerezzünk – még azoktól is, akiktől nagyon nem vártuk volna.
Sokan megpróbálják kompenzálni a régi sérelmeket azzal, hogy jóval erősebbnek mutatják magukat a valóságosnál, elnyomják érzelmes oldalukat. Ők mindig készen állnak egy kis harcra, támadásra, ezzel is előtérbe helyezve versengő férfienergiáikat. Pedig dolgozhatnánk azon is, hogy önállóan és más nőkkel összefogva olyan helyzeteket teremtsünk, amelyek segítik az előrejutásunkat.
Sokkal többre lehetnénk képesek egyéni, csapat és női szinten is, ha energiáinkat nem egymás ellen fordítanánk, hanem a közös célok megvalósítására.
Minden kapcsolódási lehetőséget használhatnánk akár arra is, hogy pozitív hatást gyakoroljunk a másik életére. Hiszen azzal, hogy a nemünk egyezik, igen nagy eséllyel voltunk már hasonló helyzetben, éltünk meg hasonló tragédiákat, nehézségéket és valószínűleg a gondolataink is gyakran hasonlítanak. Azzal, hogy nyitottá válunk más nők iránt, egyúttal magunknak is megengedjük, hogy nagyobb önismeretre tegyünk szert és fejlődjünk, ne pedig azt méricskéljük, hogy „ki a jobb”, hiszen ez úgyis mindig teljesen egyénfüggő és csupán nézőpont kérdése.