Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / nincsidomolvasni – a hashtag, ami egy...

nincsidomolvasni – a hashtag, ami egy egész évre biztosítja az irodalmi kihívásokat

Szerencsére ezt a fogadalmat már most duplán teljesítettem, szóval kiderült: mégiscsak van időm olvasni.

4 csillagjegy, akiknél októberben leesik a tantusz

Erre a lehetőségre próbálja felhívni a figyelmet egy magyar kezdeményezés, ami a #nincsidomolvasni hashtag alatt fut.

Tényleg nincs időnk olvasni?

Magamnak is bebizonyítottam azt, amiről ez az egész kihívás szól: az embernek arra van ideje, amire akarják, hogy legyen. Korábban úgy éreztem, nincs időm sportolni, míg végül ismét elkezdtem hetente egyszer, jó esetben kétszer mozogni. Most már heti három alkalomnál járok, és ennél nem is igénylek többet. Ugyanígy voltam az olvasással, és hasonlóan nyilatkozik a kezdeményezés ötletgazdája, Szabados Ágnes is a témát illetően. A blogján elárulta, az volt a célja ezzel az egésszel, hogy felhívja a figyelmet azokra a rövidebb időszakokra is, amikor van időnk arra, hogy legalább pár oldalt elolvassunk. Mindezt ahelyett, hogy nézünk ki a fejünkből, vagy órákon át görgetjük az üzenőfalat. Bár elismeri, hogy vele is megesik, hogy akár hetekig nem jut könyv közelébe, de a végső cél az, hogy az év végén elmondhassuk, valamit mégiscsak olvastunk.

Minden könyv egy új szemszöget világít meg, megengedi, hogy más oldalról is megvizsgáljunk egy kérdést, elmerüljünk mások életében, vagy csak hasznos információkkal gazdagítsuk tudásunkat.

A kezdeményezés egyébként 2017-ben indult útjára, és azóta egyre több követője akadt. Bár a célja jóval túlmutat egy szimpla könyvajánlón, mégis valami hasonlóról van szó – csupán izgalmasabb köntösben. Ágnes minden hónapban új és új témákat ad meg követőinek (illetve azoknak, akik feliratkoznak a hashtagre), de az irányvonalon túl mindenki testreszabottan dönthet arról, mit is fog végül elolvasni. Például idén márciusban Ágnes olyan könyvet ajánl, ami inspirál a fejlődésre, de volt már téma a házasság, az igaz történeten alapuló könyv, és kellett borító, vagy éppen címhossz alapján választani.

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/2
Következő»
🌙KisokosHoldnaptárholdfázisok, teliholdak→
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Penészes szilikon a zuhanyzóban? Az éjszakai hipós trükk
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.