És boldogan éltek, amíg meg nem haltak – így végződik minden mese, de ha el kellene képzelni, mi jön ezután, minden nő egyként mondaná: gyerekek, unokák, és békés öregkor. De mi van akkor, ha valaki a tökéletesnek tartott élet képletéből egyszer csak kivonja a gyerekeket? Ráadásul fiatalon, magabiztosan, saját elhatározásból?
És a férjed? Ő is azok közé tartozott, aki eleve nem akart gyereket, vagy te győzted meg?
Nálunk ez valahogy egyszerre változott, egyikünk sem beszélte rá semmire a másikat. A kapcsolatunk elején szóba került, hogy majd valamikor esetleg lehetne gyerekünk, aztán ahogy telt az idő, ez egyre hátrébb került a sorban. Mindig volt valami, ami inkább prioritást élvezett.
Idővel azonban feltűnt, hogy a gyerektéma az egyetlen, ami sosem került előtérbe, mindig csak távolodunk tőle. Aztán rájöttünk, hogy mindketten a másik miatt vállaltuk volna a gyereket: ha ő akar, akkor legyen, de egyikünk sem érezte soha azt, hogy gyerek mindenképp kell.
Az extra energiátokat mibe fektetitek? Esetleg karrierépítésbe?
Ha a karrierépítés alatt arra gondolsz, hogy bármelyikünk vezető pozícióra törekedne, nos, akkor ez nincs a tervek között. Persze vannak munkával kapcsolatos terveink is, de nem az cél, hogy a vezérigazgatói pozícióig felküzdjük magunkat, egyáltalán nem vagyunk karrieristák. Egyébként túl sok extra energiánk nincs, mindig van valami program, tennivaló, amivel jól el tudjuk foglalni magunkat, unatkozni sosem szoktunk.
És mi a helyzet a baráti körötökkel? Biztos sokan alapítanak közülük családot. Nem érzed úgy, hogy kicsit kilógsz emiatt a sorból?
Annak idején volt egy viszonylag nagy baráti körünk, akikkel szinte minden hétvégét együtt töltöttünk. Aztán ez a társaság elkezdett szétszéledni, hiszen azok a párok, akiknél jött a baba, jobb esetben inkább otthon töltötték a hétvégéket, rosszabb esetben az anya vigyázott a kicsire, apa meg vállalta a hétvégi és a dupla műszakokat. Olyanok is vannak, akik külföldre költöztek, így teljesen felbomlott a társaság.
Mostanság nagyjából évente egyszer sikerül összehozni a találkát, de az is többnyire a panaszkodásról szól, hogy mennyire nem telik semmire, mennyire nem sikerül egyről a kettőre jutni. Így inkább tényleg nem nagyon szólunk hozzá a témához (ezekhez legalábbis), mert nekünk telik arra, amit akarunk, és haladunk a céljaink felé, viszont ez felvágásnak tűnhetne, azt pedig végképp nem szeretnénk.
Te egyébként úgy véled, hogy egy gyerek csak nehézséget és problémát okoz?
Viszonylag sok családot ismerek, mégis egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan van köztük, ahol a gyerekkel nem lett rosszabb a szülők kapcsolata, tényleg türelemmel és szeretettel fordulnak felé, tehát kiegyensúlyozott családi életük van. Arra viszont a két kezem sem lenne elég, ahol ezek ellenkezőjét látom. Anyu-apu folyton ideges, rángatják a gyereket, üvöltöznek vele, rosszabb esetben egy-két pofon is elcsattan…
Tény, hogy egy gyerekkel nehezebb lehet, és biztos, hogy vannak problémák is, de ha az információim helyesek, nagy boldogság velük foglalkozni, legalábbis annak, akinek ez a szíve vágya. Persze nem hiszem azt, hogy egy gyerek csak nehézség és probléma, biztos vagyok benne, hogy a megfelelő szülőknek rengeteg örömet tudnak okozni.
Szerinted miért nem akarnak manapság gyereket az emberek? Túl nagy áldozattal, felelősséggel jár?
Nem hiszem, hogy csak a felelősség, az anyagi dolgok, az áldozat és az „instant élet” az, ami miatt valaki nem akar gyereket. Szerintem ebben az egészben az is benne van, hogy ma már végre elég felnőttek hozzá az emberek, hogy ha nem érzik magukat alkalmasnak a szülőségre bármilyen okból kifolyólag (pl. hiányzik belőlük a gondoskodás ösztöne, vagy inkább a karrierjükre koncentrálnak), akkor csak azért nem fognak gyereket vállalni, mert ezt várja el a család, vagy a környezet.