És boldogan éltek, amíg meg nem haltak – így végződik minden mese, de ha el kellene képzelni, mi jön ezután, minden nő egyként mondaná: gyerekek, unokák, és békés öregkor. De mi van akkor, ha valaki a tökéletesnek tartott élet képletéből egyszer csak kivonja a gyerekeket? Ráadásul fiatalon, magabiztosan, saját elhatározásból?
Mi volt a legdurvább megnyilvánulás, amit kaptál? Volt már rá példa, hogy lenéztek, vagy kellemetlen helyzetbe kerültél?
Egy olyan barátnőm van (illetve volt), aki szinte minden nap érdeklődött, hogy „na, mikor jön már a gyerek?”. Aztán ezt váltotta az „idióta vagy, amiért nem akarsz gyereket!”. Végül az egész odáig fajult, hogy az utolsó alkalommal nyomdafestéket nem tűrően fogalmazta meg a véleményét rólam, amiért még mindig nem gondoltam meg magamat. Ezután megköszöntem a társaságát és közöltem vele, hogy a döntésünkhöz és a magánéletünkhöz sincs semmi köze, főleg nem bírálhat minket. Szóval ez a barátság akkor és ott felbomlott.
Javarészt inkább értetlenséggel találkozom, az emberek sokszor nem tudják elfogadni, felfogni, hogy nincs különösebb ok a háttérben, mi így döntöttünk és kész.
Állataitok azért vannak. Ők hiánypótlók, vagy semmi közük az egészhez?
Na igen, ezt többször megkapom. Sokan úgy vélik, hogy biztos azért van két cicánk, mert nincsenek gyerekeink. Ez nem igaz, ők azért vannak, mert őket akartuk. Ha gyereket akartunk volna, akkor gyerekünk lenne. Nem hiánypótlók, egyiküket sem azért vettük magunkhoz.
Mik azok a kérdések, amiket utálsz, ha feltesznek neked ezzel kapcsolatosan?
Igazából mindegyiket utálom és egyiket sem. Vagyis, ha valaki csak kíváncsi, az nem zavar, kérdezni szabad. Ha elmondja, hogy ő mennyire másként látja a dolgot, az sem érdekel, akkor sem, ha teljesen ellentétes a meggyőződése, mint az enyém.
Amit nagyon viszont nagyon utálok, ha eleve úgy teszi fel a kérdést, hogy már a bírálat is benne van. Esetleg az illető csak azért kérdez, mert így akar vitát kezdeményezni, és mindenáron a saját álláspontjáról meggyőzni. Szóval, ha őszinte az érdeklődés, akkor szívesen válaszolok bármire, ha viszont provokálni akar az illető, akkor más a helyzet.
Nem állítom, hogy feltétlenül a gyermektől függ egy páros boldogsága, de mi lesz veletek később? Ha esetleg már nem tudtok gondoskodni magatokról úgy, mint most…
Ha az embernek van gyereke, az sem biztosíték arra, hogy ő fogja gondozni idős korában, sőt, ahogy én látom, erre manapság egyre kisebb az esély. Szerintem, aki gyereket vállal, azt nem olyan önző célok vezérlik, hogy majd legyen, aki eltartja, amikor megöregszik, vagy feláldozza az életét, mert az idős szüleit ápolni kell.
Szerinted a döntésetek később sem fog változni? Nem félsz, hogy akkor tör majd rád a vágy, amikor már nem lehet gyereked?
Nem tudom. Nem mondom azt, hogy soha nem változik a helyzet, mert még bármelyikünknél előtörhetnek azok a bizonyos ösztönök. Egyikünk sem utasítja el mereven a témát, de hogy csak azért vállaljunk gyereket, mert „másnak is van”, és mert „ez az élet rendje”, azért biztos nem fogunk. Jelenleg úgy látom, a döntésünk újragondolására minimális az esély. Mivel egyáltalán nem zavar, hogy ketyeg a biológiai óránk, nem gondolom, hogy a közeljövőben bármi változna…