Döntéshozatal
Nemrég egy baráti házaspárunk elvált, mert a feleség a férje megkérdezése nélkül vállalt el egy külföldi állást. A férfi nem volt hajlandó felrúgni itteni életét, a nő pedig nem maradt, ezért nem volt mese, elbúcsúztak egymástól. Én sosem hozok meg ilyen komoly döntéseket a feleségem megkérdezése nélkül. Nem lehetek ilyen önző, mert – mivel összekötöttük életünket – csak olyan irányba mozdulhatunk, amire mindketten rábólintunk.

Tisztelet
Egymás bántása semmilyen körülmények között nem elfogadható. Olyan családban nőttem fel, ahol apám és anyám egész nap veszekedtek és undorító dolgokat vágtak egymás fejéhez. Lealacsonyító jelzőkkel illették egymást, fenyegetőztek és direkt oda szúrtak (szavakkal), ahol a legjobban fájt. Nemcsak otthon, mások előtt is így viselkedtek és előszeretettel alázták meg egymást, ha volt közönség.
Én már akkor megfogadtam, hogyha feleségem lesz, sosem fogok így beszélni és neki sem fogom hagyni, hogy így viselkedjen velem. 15 éve vagyok házas és ugyan mi is szoktunk veszekedni, de az alapvető tiszteletet megadjuk egymásnak. Olvass még a témában
Szeretem a barátnőimet, de nem vagyok hajlandó mindenkivel egyszerre utazni – és erről nyíltan beszélnünk kéne
„Kemény cicik, formás popsi, sima bőr” – Ezért vágynak az ötvenes pasik inkább fiatal nőkre
A transzgenerációs minta, amit ki kellett oldanom ahhoz, hogy igazi társa lehessek a férjemnek
„Örülök, hogy megkért, de utálom a gyűrűmet” – Titkok, amiket évek alatt sem osztottunk meg a párunkkal
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






