Miért állnak közelebb a nagymamák az unokáikhoz, mint saját gyerekeikhez? 

Ha anya vagy és már észrevetted ezt, akkor jól érezted: gyakran erősebb az érzelmi kötelék a nagyszülők és unokák között, mint a szülők és gyermekeik között.

A társadalomban a nagyszülők – és nem szexizmus kijelenteni azt, hogy különösen a nagymamák – fontos szerepet játszanak a gyerekek nevelésében. Mi, emberek abban is merőben különbözünk az állatoktól, hogy a nők bőven túlélik termékeny korukat, így segítenek felnevelni a saját gyerekeik utódait. De hogy egy kicsit mégis az állati ösztönökhöz is kössük ezt, a jelenséget vehetjük úgy is, hogy azzal, hogy nagyi kedvesen bébiszittel, segít abban is, hogy saját génjei tovább fennmaradjanak.

A Huffpost számolt be az atlantai Emory Egyetem korszakalkotó kutatásáról a nagymama-hipotézissel kapcsolatban. A nagymamák agyi reakcióját vizsgálták, amikor unokáik, gyerekeik és idegen felnőttek és gyerekek fotóit mutatták nekik.

Amikor a nagyik saját unokák képét látták, agyukban az a terület aktivizálódott, ami az „érzelmi empátiáért” felelős. Amikor az unokák szüleiről – azaz saját felnőtt gyerekeikről – láttak fotót, agyukban a kognitív empátiáért felelős terület lett aktívabb.

Ebből azt a következtetést vonták le a kutatók, hogy a nagyik a gyerekeikhez úgy viszonyulnak, hogy gondolkodással, figyelemmel és egyéb készségekkel próbálják beleélni magukat a helyzetükbe, az unokákhoz pedig mélyebb, érzelmi vonalon közelítenek. Ez persze mind szép és jó, de az igazi kérdés az, hogy EZ az agyi reakció miért van. Erre pedig csak maguk az érintettek tudják a választ, így magukat a nagymamákat is megkérdezték, miért szeretik jobban az unokáikat a gyerekeiknél.