🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
4/10 Az idő mindent meggyógyít
Talán ez a legeslegbosszantóbb mondat, amivel egy embert vigasztalni lehet. Pedig tudjuk, hogy igaz, az idő valóban nagy segítség.
De annyira elcsépelt lett, hogy inkább csak felborzolja a kedélyeinket.
Meg aki tegnap vesztette el az édesanyját, az pont nem akar arra gondolni, hogy idővel meg kell szoknia a hiányát.
Inkább azt lehetne mondani ebben az esetben: Minden egyes nap kicsivel könnyebb lesz a teher, de addig is segítek neked cipelni.
5/10 Engedd el
Ez is egy örök „kedvenc”. Ha baj van, nem jött össze valami vagy szakítottak velünk, rá se rántsunk, engedjük el. Egyszerűen rándítsuk meg a vállunkat, lépjünk tovább, mintha mi sem történt volna.
Nem számít, hogy a főnök mindenki előtt megalázott vagy a gyerek véletlenül tönkre tette az elhunyt nagypapától kapott órát, ami az egyetlen kincs volt tőle.
Csak lépjünk át a történtek felett. Mintha az olyan könnyű lenne.
Sokkal jobb lenne azt hallani: Őszintén sajnálom, ami veled történt.
Ez az egyik legsablonosabb mondat, amit elő lehet húzni a vigasztarsolyból olyan, mintha nem is érdekelne minket a másik bánata, csak odaböffentjük a legkézenfekvőbb vigaszt, ami az eszünkbe jut.
Tisztában vagyunk azzal, miszerint az élet nem áll meg és megy tovább, de attól még onnan a padlóról kicsit sem tűnik úgy, hogy szebb jövő várna ránk.
Sokkal előnyösebb lenne azt mondani: Talán ez most kevéssé vigasztal, de én itt vagyok neked.