Címlap / Életmód / Egészség / Minden reggel egy pohár vízzel indítok:...

Minden reggel egy pohár vízzel indítok: ez történt a testemmel

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

Javul az anyagcserénk?

A beszámolók szerint már ez a vizes módszer is segíthet abban, hogy helyre álljon az anyagcserénk, és ne legyünk állandóan éhesek. Sajnos nálam is előfordul, hogy nincs időm otthon reggelizni, ezért vagy útközben, vagy a munkahelyemre beérve eszek valamit.

Ebből fakad, hogy általában már a buszon majd’ éhenhalok, de miután éhgyomorra ittam vizet, azt tapasztaltam, hogy csak később kezdtem el megéhezni. Sőt, néha már inkább csak tízóraiztam, mert ennél korábban nem jött meg az étvágyam.

Szebb lesz a bőrünk?

Köztudott tény, hogy ha elég vizet iszunk, sokkal hidratáltabb lesz az arcbőrünk, kisimulnak a ráncok, és kevesebb pattanás jelenik meg rajtunk. Ezek után nem lepődtem meg, hogy több helyen is olvastam: ha egy pohár vízzel indítod a napot, szebbé varázsolod a bőröd is. Nos, a helyzet az, hogy én nem tapasztaltam semmiféle nagyobb változást. Ahogy eddig is, úgy ezek után is előjöttek pattanások és mitesszerek itt-ott az arcomon, a víztől nem változott sokat a korábbi helyzetem. Ki tudja, talán három hét helyett négy után kezd el meglátszani a hatása?

Olvass még a témában

Oldalak: 1 2 3 4

A cikk folytatódik, lapozz!

Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.