Egy németországi kutatásban arról faggatták milliomosok egy csoportját, hogy szerintük milyen tulajdonságaiknak köszönhetik a sikereiket. A több mint száz, sikert sikerre halmozó férfi és nő az életére, viselkedésére vonatkozó teszteket töltött ki. Az elemzés során kiderült, hogy néhány személyiségjegyet mindannyian hordoznak. De melyek ezek a lényeges tulajdonságok?
4/4 Lelkiismeretesség
A negyedik fontos tulajdonság a lelkiismeretesség volt, ami szintén arra utal, hogy aki önerőből építi a vállalkozását, annak sok mindent bele kell tennie a siker érdekében. Ugyan a kutatásból az derült ki, hogy sokszor eredményesebbek azok a vállalkozók, akik nem viszik túlzásba a lelkizést, tehát gyakran szigorúan az üzletet, nem pedig a körülményeket nézik, ez nem minden esetben célravezető.
Jó példa erre egy olyan vállalkozás, aminek a sikeressége nagyrészt azon múlik, mennyire elégedettek a dolgozók a körülményeikkel, fizetésükkel.
Azonban a lelkiismeretesség nem csak ilyen szinten nyilvánul meg a milliomosok életében, hiszen ide tartoznak azok a teendők, amiket a háttérben kell elintézni. Adott esetben lelkiismereti kérdés – és egyben a siker záloga – az is, visszahívod-e a leendő ügyfeleidet, körültekintően intézed-e a papírmunkákat, megfelelően bánsz-e az alkalmazottaiddal és így tovább.
Kapcsolódó cikk a hirdetés után a következő oldalon, lapozz!