Ezt a kifejezést Donald Horton és R. Richard Wohl alkotta meg még 1956-ban. Lényege, hogy egyoldalú kötődést alakítunk ki egy hírességgel: úgy gondoljuk, mi mindent tudunk róla (mit reggelizett, kik a barátai, miről szólnak a dalai), miközben ő azt sem tudja, hogy létezünk.
A modern közösségi média – a TikTok-videók, az Instagram-történetek és a közvetlen hangvételű posztok – ezt az illúziót a végtelenségig fokozza. Akár úgy is érezhetjük, hogy a sztárok a barátaink, így teljesen természetes, hogy a koncerten is elvárjuk a „viszonzást”.
Az emberi agy egyébként is imádja a megdöbbentő történeteket (hello minden szorongásos társamnak), és hajlamosak vagyunk magunkat a saját életünk főszereplőjeként kezelni. Egy koncerten a „főszereplő” méltó jutalma az lenne, ha a bálványa elismerné a létezését. Olvass még a témában
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
