A valódi anyaság nem posztolható
A legtöbb anya, akit ismerek – és akik közé magamat is sorolom –, nem azért ad oda egy mesét néző tabletet a gyerekének, mert nem érdekli a fejlődése. Hanem mert aznap tízszer olvasott mesét, kétszer vitte el játszótérre, és még éjszaka is felkelt hozzá. A képernyő nem a gyereknevelés helyettesítője, hanem eszköz, mint sok más dolog a modern életben.
És igen, előfordul, hogy kicsúszik a gyerek kezéből a kanál, hogy leborul az asztalterítő, vagy hogy hangosan rákérdez valamire, amit mi kínosnak érzünk. Sőt az is, hogy teljesen összeomlik a csemeténk egy érzelem miatt, amit nem tud még kezelni. Nem azért, mert bármit elrontottunk volna, hanem egyszerűen csak azért, mert a nevelés és tanítás egy folyamat. Nem, nem lesz önző és kiállhatatlan felnőtt senkiből, aki három évesen kiborul rajta, hogy csak egy gombóc csokifagyit kap az igényelt nyolc helyett.
Ellenben lehet megtört, a saját igényeit fel nem ismerő felnőtt abból a gyerekből, akit arra tanítanak, hogy nem fejezheti ki az érzelmeit a rendelkezésére álló eszközökkel – amik idővel jóval civilizáltabbak és komplexebbek lesznek, mint az, hogy földre veti magát a járda közepén, de három évesen nem feltétlenül áll más kommunikációs eszköz még a rendelkezésére.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
