A Readingi Egyetem kutatócsoportja által készített tanulmány szerint a globális felmelegedés nagyban rányomta bélyegét a repülős utazásokra és a gépek számára láthatatlan, mégis veszélyes jelenség egyre elterjedtebbé vált az 1980-as évek óta. A kutatás szerint a vizsgált 40 évben fokozatosan melegedett az éghajlat, aminek köszönhetően a repülőgépek fokozottan ki vannak téve a turbulencia kockázatának.
Van, ahol 55%-os emelkedést mértek
A legveszélyesebb résznek az Atlanti-óceán északi részét találták a kutatók, ami elmondásuk szerint a világ egyik legforgalmasabb légi útvonala. Itt éves szinten a súlyos turbulenciák száma nem kevesebb, mint 55%-kal emelkedett. A mérsékelt turbulenciákban is emelkedést mértek, ezeknek a kevésbé súlyos, de azért említésre méltó kockázatoknak az aránya ugyancsak nőtt.
A kutatók szerint ezek a növekedések összhangban vannak az éghajlatváltozás hatásaival. Úgy vélik, hogy a széndioxid kibocsátás fokozódása miatt a levegő melegebb, ami felerősíti a nagy magasságokban munkálkodó szeleket is. Ennek következménye, hogy nem csak viharban, hanem tiszta időben is felerősödtek a turbulenciák. Olvass még a témában
A banán valójában nem jó a majomnak – 10 hazugság, amit az állatokról tanultunk
Nyaralás előtti rendrakás: 7 dolog, amit mindenképp rendbe kell tenni
3 dolog, amit idén nyáron nem csinálok – és ettől már most sokkal jobban érzem magam
Teszteld magad: Felismered az évezredforduló legnagyobb nyári slágereit egyetlen dalszövegrészletből?
Úgy tűnik, a jelenség rövidesen nem csak az Atlanti-óceán északi részét érinti majd, hanem az egész világot. Az Egyesült Államokban és az Atlanti-óceán északi részén nőtt a legnagyobb mértékben a turbulenciák száma, de a tanulmány szerzői azt is megállapították, hogy Európában, a Közel-Keleten és az Atlanti-óceán déli részén is emelkedett a turbulenciák kialakulásának esélye.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






