Miért kell nádszálvékonynak lenni? Minél többet foglakozol a külsőddel, annál kevésbé leszel elégedett magaddal

A minap szóba elegyedtem egy volt osztálytársammal és megdöbbenve tapasztaltam, hogy hiába ballagtunk el a gimnáziumból már 10 éve, ő még mindig ugyanaz a komplexusos, önmagát elfogadni képtelen nő maradt. Nagyon sajnáltam, hogy nem tudott túllépni a saját maga elé támasztott, irreális elvárásokon és olyan hibákat lát a külsején, amik valójában egyáltalán nem számítanak másoknak.

De miért kell mindenáron nádszálvékonynak lenni?

Ez az osztálytársam – nevezzük most Nórának –, mindig megszállottan hajtotta a karcsúságot. Ezt csak azok tudták róla, akik közelebbről ismerték, ugyanis sosem mondhattuk még csak teltnek sem: mindig is a legvékonyabbak közé tartozott. A felsőteste az én szememben kifejezetten vékony volt: izmos karjai és bizony olyan kockás hasa volt, amiről a többiek csak álmodtak az osztályban.

Arányos és feszes combjait kamaszként sokszor megirigyeltem, és számomra a formás feneke sem lógott ki (negatív értelemben) a sorból. Egyszóval a többség gond nélkül cserélt volna vele. 

A gimis korszaknak azonban vége, de mintha mi sem változott volna: a tizedik osztálytalálkozónkon újra és újra előkerült ugyanaz a nóta. Elmesélte, hogy a múltkor 51 kilósra fogyott, és már látta magán, hogy egyáltalán nem egészséges a külseje, beesett az arca, a hasa, mindene, de ő még akkor is ugyanannyira szélesnek találta a csípőjét. Egyszerűen képtelen elfogadni, hogy onnan nem tud fogyni úgy, hogy „normálisan nézzen ki”. Megszállottan sportol, heti öt-hat kemény edzése van, de úgy ítéli meg, egyszerűen nem történik semmi. 

Igyekeztem bátorítani, többek között azzal, hogy mi komoly súlyokkal edzünk azért, hogy legalább annyira kerek fenekünk és csípőnk legyen, mint neki, de látszott rajta, hogy ennél jóval többre van szüksége. Amikor az osztálytalálkozó után is rám írt, és ismét erre terelődött a szó, már kifogytam a bátorító monológokból. Megkértem, hogy mérje le a csípőjét és a fenekét, majd megmérem én is, és összehasonlítjuk – merthogy állítása szerint az én alkatom nagyon arányos és bármikor cserélne velem. A mérés után kiderült, hogy mindössze 5 centivel keskenyebb a csípőm, mint neki, ami úgy tűnt, kicsit végre rávilágított arra, hogy nem látja reálisan saját magát.