A kapcsolatok előre haladtával és az érzelmek érésével, fejlődésével párhuzamosan sokan kifogynak a szavakból. Egyszerűen képtelenek elmondani, mit éreznek. De miért?
Miért félünk kimondani egymásnak, mit érzünk?
A háttérben rengeteg tényező meghúzódhat, de nagyon gyakran egyszerűen arról van szó, hogy a családban nem láttunk megfelelő példát érzelmeink kimondására. Nagy különbségeket fedezhetünk fel ezen a téren. Nekem például volt régebben egy barátnőm, aki a férjétől minden egyes alkalommal úgy köszönt el, hogy „szeretlek”. Így intett búcsút neki a férje is, és ez akkor is igaz volt, amikor olyasmiről telefonáltak, mit vegyenek a boltban. Furcsának éreztem ezt, azt gondoltam, hogy így elértéktelenedik ez a varázsszó (főleg, hogy tudtam, valójában nagyon sok párkapcsolati gondjuk van, amit évek óta nem tudnak megoldani).
Utólag gondolkoztam azon, miért vélekedtem így erről az egészről. Arra jutottam, hogy azért éreztem furcsának, mert én a másik végletben nőttem fel. Egyáltalán nem emlékszem, hogy mi a családunkban valaha is kimondásra került volna az, hogy „szeretlek”. Én ezt teljesen másként akartam csinálni, ezért a kislányomnak már babakorában elkezdtem mondogatni, hogy „szeretlek”. Teljesen megdöbbentett, mennyire nehezen megy!
Nem azért, mert nem imádtam már akkor mindennél jobban, hanem mert le kellett győznöm egy olyan sémát, egy olyan példát, ami szembement azzal, amit én tapasztaltam gyermekkoromban. Mindezek ellenére sem mentünk át olyan családba, akik minden egyes adandó alkalommal kimondják egymásnak, hogy „szeretlek”. Viszont én fontos előrelépésnek érzem, hogy a legkisebb feszélyezettség nélkül tudjuk biztosítani egymást szóban is, nem csak tettekben arról, mit érzünk.
De mi a helyzet a férfiakkal?
Avrum Weiss pszichoterapeuta igazi szakértő a férfiak lelkivilágát tekintve. Egy publikációjában arról beszélt, szerinte számos férfit egyszerűen úgy szocializáltak, hogy ne beszéljenek az érzéseikről, hiszen az túlságosan is „lányos” dolog. Hihetetlen, de még mindig ott tartunk, hogy egy férfinak ciki sírni, kínos kimondani, mit érez. Ha megteszi, akkor automatikusan megkapja a gyengék bélyegét.
Ha pedig egyéni szinten mégis felülemelkednek ezen, és szabadjára engedik az érzelmeiket, tarthatnak attól is, hogy a vallomást kvázi házassági ajánlatnak gondolják a nők. Pontosan azért, mert olyan ritkán halljuk a férfiaktól (főleg egy kevésbé régóta tartó párkapcsolatban), hogy „szeretlek”, hajlamosak vagyunk azt gondolni a vallomást követően, hogy még idén frigyre kelhetünk.
Nos, ezt a legtöbb férfi nem szeretné elkapkodni, ezért sokan úgy döntenek: inkább hallgatnak. Csak akkor vallanak szerelmet, amikor 100%-ban biztosak mindenben, és valóban azt szeretnék, ha a nő a feleségük lenne.
Nem akarnak elsietni semmit, de úgy érzik, a társadalmi nyomás hatására két véglet közé szorultak. Vagy kevésbé férfiasak lesznek, vagy a partnerük majd félreérti őket, esetleg negatív aspektusokat sejt az érzelmi titkolózás hátterében.
Szóval a férfiak haboznak használni a „szeretlek” szót, mert attól tartanak, hogy azt a benyomást keltik, már totálisan elköteleződtek. Pedig „csak” arról van szó, hogy fülig szerelmesek és élvezik ezt a kapcsolatot. Közben viszont úgy vélik, ezt nem mondhatják ki, hátha azzal elrontanak mindent.
Már előre attól félnek, mi lesz, ha elköteleződnek
A férfiakat sokszor úgy szocializálják (nem feltétlenül családban, adott esetben a társaságban, a kultúrában), hogy elhiggyék, a házasság olyan dolog, amit nem fognak szeretni. Addig „igazi férfiak”, amíg több vasat tartanak a tűzbe, amíg nem köteleződnek el. Gondolj csak bele! A legtöbb legénybúcsú kulcspoénja az, hogy „bekötötték” az illető fejét, hogy most már örökre lemondhat a szabad életről, az egyéniségéről, kvázi az identitásáról, a boldogságáról. Nem is csoda, hogy a férfiak többségükben nem kapkodnak meghozni ezt a döntést. Megpróbálnak minél később elköteleződni egy ideális jelölt mellett.
Avrum Weiss szerint mindenkinek megvan a képessége arra, hogy igazán szeressen valaki mást. Viszont csak akkor ismerjük meg ezt a képességünket, ha valóban felszabadulunk a kapcsolatunkban. Csak az igazán mély, intim viszonyok képesek arra, hogy felfedjék előttünk valódi önmagunkat. A szakértő úgy látja, hogy a szerelem teljesebbé, jobb emberré tesz mindannyiunkat. Éppen ezért a férfiaknak nem kellene annyira aggódniuk, hogy megéljék, adott esetben felfedjék érzéseiket.
Mert a „szeretlek” szó mögött is csupán egy érzés rejtőzik, egy kellemes, felemelő, pozitív érzés, ami az aktuális állapotot mutatja.
Ebből a szemszögből ez a szép varázsszó nem más, mint az önazonosulás jele. Annak a kifejezése, hogy szeretjük azt a helyzetet, azt a kapcsolatot, amiben éppen vagyunk. Ha pedig innen nézzük a dolgokat, akkor a „szeretlek” szó máris nem olyan ijesztő és máris nem olyasvalami, amitől félniük kellene.
Nőként viszont fontos, hogy ne tekintsük házassági ajánlatnak a vallomást, hanem élvezzük ki a pillanatot és mindenekelőtt értékeljük, mert a legtöbb férfi számára ez komoly kihívás. Most már tudod: nem azért, mert nem fülig szerelmesek.