Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Miért ásítunk és mi is az ásítás?

Miért ásítunk és mi is az ásítás?

Ragadós

Ezzel nem is érdemes vitatkozni. Az ásítás ragadós. Aki ezt nem hiszi, az utazzon egyet reggel egy villamoson, és nézze meg, ahogy szinte hullámszerűen végigszáguld az embereken az ásítás, ha valaki elkezdi.
Sőt nem is kell, hogy lássuk a másik tátott száját, az is elég, ha beszélünk róla, esetleg leírva látjuk. Tehát az ásítás ragadósságához semmi kétség sem férhet.

4 csillagjegy, akinek októberben váratlan kiadása lesz

Állatokról is

Az ásítás nem csak emberi tulajdonság, szinte minden emlős képes rá, és teszi is előszeretettel. Ebből egyenesen következik, hogy a ragadóssága nem csak ember – ember között áll fenn, hanem ember – állat esetében is. Ásítunk akkor is, ha egy állatot látunk szájat tátani, és ásít például a kutyánk is, ha minket lát ilyet tenni.
Egyes tudósok ebből arra is következtetnek, hogy a kutyák képesek átvenni a gazda lelki állapotát. A kutatásban ugyanis kiderült, hogy 5-ször gyakrabban ásítottak a kutyusok, ha a gazdájuk ásításának hangját hallották, nem is kellett látniuk az embert. Ezzel az eredménnyel azonban sokan nem értenek egyet.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

4 csillagjegy, aki ősszel rájön: rossz emberre pazarolta a figyelmét
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.