Igen ritka az a férfi, aki mindenáron bele akar avatkozni abba, hogy milyen virág kerüljön az asztalra, vagy, hogy hányféle italt kínáljatok. Úgy illendő, és úgy természetes, hogy egyszer átbeszélitek ezeket a kérdéseket, hiszen a nagy nap legalább annyira a kedvesedé, mint a tiéd.De ha egyszer azt mondja, hogy ezt rád bízza, akkor fogadd meg a tanácsát. Ez azt jelenti, hogy tényleg bízik az ízlésedben, és tudja, az adott kérdéshez sokkal jobban értesz, mint ő, vagy esetleg valóban nem érdekli, hogy liliomot, vagy rózsát szeretnél.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Az esküvő előtti zsongás mindenkit lázban tart. Éppen ezért könnyű túllőni a célon, pláne menyasszonyként. Azt azonban ne felejtsd el, hogy a férfiak másként működnek, és könnyen az őrületbe kergetheted szerelmedet, amivel a kedvét is elveheted a nagy naptól.
Ne akard mindenáron bevonni
Hallgasd meg az ő véleményét is!
Annak ellenére, hogy a férfiak bizonyos kérdésekben sokkal inkább a nőkre bízzák az intézkedést, az sem szerencsés, ha mindenből kihagyod a szerelmedet, hiszen így mellőzve érezheti magát. Fontos tehát, hogy kikérd a véleményét, meghallgasd, hagyj neki lehetőséget, hogy elmondhassa, neki milyen elképzelései vannak. Bár inkább a nők azok, akik gyerekkoruk óta álmodoznak az esküvőről, azért gyakran a férfiak is pontos tervekkel érkeznek. Ezeket mindenképpen ki kell derítened, és ha úgy látod, hogy igényt tart a szervezésre, akkor neki is adj szabadkezet. A fontosabb kérdésekben pedig, pl., mint a vendéglista és a helyszín, feltétlenül közösen döntsetek.