A jóslat
A fiam mondogatta néha, hogy a nagyi vagy a szomszédbácsi mondott neki ezt-azt, pedig mindketten meghaltak már, de nem tulajdonítottunk ennek nagy jelenséget. Azt hittük, így dolgozza fel a halálukat.
Aztán egyszer hívott az osztályfőnök, hogy a fiam szellemekkel ijesztgeti az osztálytársait. Az egyik kislánynak azt mondta, ne várja az apukáját, mert nem megy haza többé és a férfi aznap este meghalt autóbalesetben.
Hazamegyek
A lányom mindig kis koravén, megfontolt gyerkőc volt. Nyolcéves volt, amikor este lefekvéskor azt suttogta nekem, hogy neki hamarosan haza kell majd mennie. Mondtam neki, hogy itthon van, de azt mondta, ez csak egy ideiglenes hely volt, nemsokára jönnek érte és hazaviszik. Kérdeztem, hogy kik, de lehunyta a szemét és csak annyit mondott, hogy ne legyek szomorú, mert nagyon szép az otthona és találkozunk még. Másnap kómába esett és két nap múlva meghalt. Olvass még a témában
Beköltöztem az új lakásomba, és az első éjszaka óta tudom, hogy nem vagyok ott egyedül
4 dolog, amit titokban minden anyuka szokott csinálni – nem ciki magadra ismerni
Ezért nem szabad mindig megbocsátanod, csak mert szeretsz valakit
Ez az éttermi incidens megtanított, hogy néha vita helyett sokkal okosabb a visszalépés

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






