Veled is történt már valami, amire nincs magyarázat? Az alábbi természetfeletti sztoriktól garantáltan kiráz majd a hideg.
3/5 A cica
Hatéves voltam, amikor találtunk egy cicát és befogadtuk. Ennyi idősen persze csak puszilgatni meg felvenni szerettem, Cirmi pedig nem viselte jól a gyömöszölést, így tőlem többnyire menekült. Egyik délután nem jött haza – kijárós macska volt – és emlékszem, hogy anyám aggódott. Amikor már majdnem elaludtam, Cirmi mellém ugrott az ágyba és dorombolt. Nagyon örültem, mert ez még sosem fordult elő, hogy hozzám jöjjön szeretgetésre, ott is maradt amíg el nem aludtam.
Reggel büszkén meséltem a szüleimnek, akik szomorúan mondták, hogy Cirmit sajnos elütötte egy autó, a szomszéd szólt, már el is temették. Cirmi tehát nem bújhatott mellém előző este, de biztos vagyok benne, hogy meglátogatott hogy tudassa, szeretett engem, még akkor is, ha én csak úgy tudtam őt szeretni, ahogy egy gyerek.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!