Boldognak lenni nem bűn
Angéla akkor regisztrált a Tinderre, amikor a férje bejelentette, hogy válni szeretne egy nő miatt, akit az applikáción keresztül ismert meg és gyermeket vár tőle. „Hogy őszinte legyek, a kezdeti elkeseredettséget leszámítva nem voltam csalódott vagy bosszús. Úgy éreztem, nem kellene a sarokban bőgnöm, a gyerekeim sem ezt akarják látni. Gondoltam, megnézem magamnak azt az alkalmazást, ami tönkretette a házasságomat, mert akkor még így láttam a dolgot.
Kezdett megtetszeni, amit tapasztaltam, ám vallásos neveltetést kaptam, ezért számomra komoly erkölcsi dilemma volt, hogy egyelőre még férjes asszonyként elkezdjek-e más férfiakkal megismerkedni.
Végül beláttam, hogy boldognak lenni és a boldogságot keresni nem bűn.
Már az adatlapomon tisztáztam, hogy velem senki ne számítson egyéjszakás kalandra, így elkerültek azok, akik emiatt használták az alkalmazást. Nem lettem újra szerelmes, de sikeresen átvészeltem a válást, sok pozitív megerősítést kaptam, jól esett, hogy udvarolnak nekem a férfiak. Ma sem tennék másként.” Olvass még a témában
Nem vettem fel a férjem nevét, amikor összeházasodtunk – a konzervatív ismerősöm teljesen kiakadt
Közel sem volt hagyományos, de nem kérhettem volna ennél csodálatosabb lánybúcsút
„Most ért véget egy hosszú kapcsolatom” – 10 férfitípus, akivel nem érdemes randiznod
„Légy negatív, pofázz vissza és ne csinálj gyereket” – 10 tanács, ami javítja az életminőséged, de úgyse fogadod meg
Következő cikkünkKevesebb a vita egy idősebb nővel. 5 ok, amiért a férfiaknak bejönnek a MILF-ekÉvtizedekkel ezelőtt még mindenki felkapta a fejét arra, ha egy nő nála 10, vagy akár 20 évvel fiatalabb férfivel ismerkedett. Mára viszont már egészen sokat változott a helyzet. Sőt, ami azt illeti, egyre több nő ismerkedik szívesen fiatalabb férfiakkal, és rengeteg esetben ezek a kapcsolatok komolyak is.Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






