Az egyik legértékesebb gyöngyszem pedig minden kétséget kizáróan egy családi vállalkozás, a Nap-völgy borászat és Élménybirtok, ahol sokkal többet kaphatunk, mint minőségi borokat: többek közt az igazi odafigyelés, vendégszeretet és a finom ételek sem maradnak el. Történetükről, jelenükről és felemelő jövőbeli terveikről Kovács Zsófia ügyvezető mesél.
Hogyan kezdődött a kapcsolatotok a szőlőműveléssel és a borkészítéssel?
Ha nagyon visszatekintek az időben, mondhatnám azt, hogy a nagyszüleim nagy hódolói voltak a borkészítésnek – és ezzel nem is ferdíteném el a valóságot –, viszont az egy egészen más minőségben végzett borászkodás volt. Fogalmazhatunk úgy, hogy a szőlő és a vidék ízének házasítása került a palackba.
A valós gyökereket leginkább egy balatoni borban keresem; az volt az, ami Márai Sándorhoz hasonlóan Édesapámban is elindított egy gondolatot a borászat felépítése felé. Ebből az álmodozásból teremtettek valóságot Édesanyámmal 2015-ben, amikor megvásárolták az első zsebkendőnyi telket Egerben. Olvass még a témában
Miért akarjuk eldönteni mások helyett, hogy jogos-e a fájdalmuk?
Kedves bók vagy nyomulás? Ezt csináld, ha a taxisofőr átlép egy határt
A Skorpió-szezon inspirációi: mély tónusok, titokzatos hangulat és kuckós dekorációk a sejtelmes otthonért
6 növény, amiről azt tartják, hogy a gyógyulást jelképezi

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






