Mire használják még a magnéziumot?
Világító rakétákat, víz alatti fáklyákat, gyújtóbombákat készítenek belőle, de az edények védőrétege is ebből készül.
Régen a fényképészetben használták, mert a magnézium égése fakító fénnyel jár. Ám ettől sokkal többet tud a magnézium.
A gyógyászatban csak nem régen használják, pedig az egyik leghatékonyabb elem, ami sok gondot megelőz. Olvass még a témában
„Fel akart jönni, de nemet mondtam. Évekkel később láttam a körözési fotóját” – 3 eset, amikor a megérzés mentett meg valakit
„Akkor döbbentem rá, hogy elvesztettem a legjobb barátomat” – Férfiak, akik megbánták, hogy elváltak
Nem az lettem, akinek 20 évesen képzeltem magam – hála istennek!
Ezt hozza 2026. augusztus 31. a numerológia szerint: rend és biztonság
A szervezet fontos építőeleme
Az összes szövetben raktározódik, nem véletlenül. Szerepe van az enzimtermelésben, az anyagcserében: fehérjéknél, zsíroknál, szénhidrátoknál.
Szüksége van rá az idegrendszernek, a csontoknak és fogaknak, az izmok működéséhez elengedhetetlen, de nem csak a vázizmok esetében, hanem a szívizomnak is kell a kemény munkához.
Ez utóbbi miatt fontos szerepe van a szívinfarktus kockázatának csökkentésében.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






