A szakítás minden esetben ugyanazt a fájdalmasan patetikus szót jelenti: vége. Teljesen mindegy, hogy ki szakított, mert mindig erőteljes pszichés nyomással társul, és azt is kimondhatjuk, a szakítás szó valóban csak erős érzelmi kötelék esetén állja meg a helyét, és nyer valódi jelentőséget.
Ha így folytatom, elfárad a szerelmünk
Visszafordítható-e az ilyen kapcsolatok hanyatlása? Előfordul, hogy nők egy teljes életúton haladnak végig ilyenformán. A nem tudok élni nélküled szomorú, önsajnáló versikeként cseng a fülben, a férfi használati tárgy, szeretet- és jólét kút, amiről azt gondolják, kiapadhatatlan. Amikor a szerelmet már megölte és leterítette az egyoldalúság és az érzelmi zsarolás, akkor keselyűként még megcsipkedik a halott testet és a végsőkig kiszipolyozzák. Nem használom a társamat szerelmi ivókútnak, vagy etetőnek. Ő a döntésem, és nem az utolsó lehetőségem.
Nem a biztonsági kötelem, vagy védőhálóm az élethez, és ha megszakad a kapcsolatunk, nélküle nem zuhanok le. Mindenki képes a társa nélkül élni. A szív megszakad, vagy ideiglenesen meghal a lélek, a test csak vegetál. Az idő azonban jótékony pókfonalat húz múlt és jelen között, megindul a gyógyulási folyamat.
Rádöbbenünk, hogy egyedül lélegzünk, így is képesek vagyunk rá. És, bár nem árad már dédelgető, kalóriadús szerelem a lelki köldökzsinóron át, mi mégsem halunk éhen a szerelem-anorexiában, mert magunkat tápláljuk.
A saját életünk kertjét dekoráljuk, és néha magunknak veszünk virágot.
A szakítás után ott állunk, elhagyatva, eddigi világunk darabokra hullva. A világon kívüli érzés teljesen normális, a sebnyalogatás is kell. De nem tudnánk esetleg ebből a bukásból valamit tanulni, és előnyt kovácsolni? Figyelmeztetést kaptunk e kibírhatatlannak tűnő keserűséggel, azt, hogy változnunk kell és változtatnunk. Tisztáznunk kell önmagunkban, hogy a szerelem halálában igenis nekünk is benne volt a kezünk.
A szakítás utáni állapot lehetőség a tisztánlátásra, a lelkiismeretünkkel való számvetésre. Mit rontottunk el, mire lett volna szükségünk, és mire nem? Mit nem adtunk meg a másiknak? A szakítás utáni állapot a lélek lecsendesülésének folyamata. A folyamat végén az érzelmek leülepednek bennünk, és eljutunk odáig, hogy úgy érezzük, a fájdalom ellenére mégis magunkkal vittünk valami igazán fontosat, ami későbbi épülésünket szolgálja.