🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
4/5 A népszerűség ára
2012 decemberében Hannah Sabata nem tudta magában tartani elégedettségét, és egy menő, szépia színekben forgatott, telefonnal felvett videót töltött fel a YouTube fiókjára, amiben 100 dollárral és egy lopott autóval pózol, majd büszkén el is meséli, hogy egyikhez sem éppen legális úton jutott hozzá.
A „Bankrabló Pipi” néven feltöltött videót rövid idő alatt 92 ezren nézték meg, a 19 éves lány azonban nem élvezhette sokáig a népszerűséget. Amiről ilyen sokan tudnak, az természetesen nem maradhat titokban, és hamarosan csöngettek nála a rendőrök, akik nem autogramot akartak.
5/5 Akik vehettek volna néhány órát vezetésből
Egy fiatal lány a St. Louis-i Egyetemről tartott hazafelé, ahol a barátját látogatta meg. Otthona elé érve három férfi ugrott elé, akik elvették a pénzét és a kocsi kulcsát, majd terveik szerint ezzel próbáltak meg kereket oldani.
A legtöbb amerikai autóval ellentétben azonban a jármű nem automata sebváltós volt, hanem manuális, a tolvajoknak pedig fogalmuk sem volt róla, hogy hogyan működtessék. Az elkövetők így a saját lábukon hagyták el a helyszínt, a rendőrök azonban gyorsan utolérték őket.