Nincs olyan ember, akinek ne lennének – legalább időnként – negatív gondolatai. Még azok is küzdenek a rossz energiák ellen, akik egész életükben az optimista látásmódra törekszenek. A Psychology Today összegyűjtötte, mik azok a mérgező gondolatok, amiket az emberek a leggyakrabban mantráznak maguknak, és még azt is megfejtették, milyen evolúciós okokkal magyarázhatóak ezek a fájdalmas, benső képzetek.
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
1/5 „Vajon milyen rossz dolog fog (még) történni?”
Mondhatjuk, hogy népbetegség a pesszimista hozzáállás, hazánkban különösen ritkán botlunk olyan emberekbe, akik kifejezetten optimistán szemlélik a világot. A Psychology Today szakemberei szerint ennek evolúciós okai vannak, hiszen anno a túlélésünk múlt azon, hogy felkészültünk-e a legrosszabbra, éberen vártuk-e az esetleges támadásokat, vagy éppen számoltunk-e a hosszasan elhúzódó téllel.
Manapság már messze nem a túlélésről van szó, a többség szerencsére nem azért készül a legrosszabbra, mert attól tart, nem lesz mit ennie (bár sajnos ez sem megy ritkaságszámba). Mégis, rengetegen mantrázzák magukban a lehető legproblémásabb forgatókönyvet: a sikertelen vizsgát, a borítékolt késést, a főnök negatív visszajelzését, a férj félrelépését és így tovább. A negatív gondolatoknak azonban nem igazán van értelme, hiszen általuk olyasmin idegeskedsz már előre, ami korántsem biztos, hogy be fog következni. Persze, ember legyen a talpán, aki sosem aggódik semmi miatt…
2/5 „Vajon mit gondolnak mások?”
Életünket alapvetően meghatározza az egónk, és napjainkban különösen nagy erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy ne foglalkozzunk feleslegesen mások véleményével. Itthon akármikor felmerül ez a téma, mindig arra lyukadunk ki, hogy csak és kizárólag az számít, hogy nekünk jó legyen, nekünk tetsszen, mindegy, mit gondolnak mások. De mindezt a valóságba átültetni korántsem mindig egyszerű, főleg akkor, ha nem teljesen hétköznapi, egyszerű dolgokról van szó. Tehát nem az öltözékről, vagy éppen a lakberendezésről, véleményalkotásról beszélünk, hanem nagyobb volumenű dolgokról, pl. az első benyomásról egy új közösségben.
A mások véleménye miatti aggódás a szakértők szerint azért maradt meg ennyire bennünk, mert korábban az életben maradásunk múlt azon, elfogadnak-e minket a társaink.
Akik különböztek, akár velük született betegség miatt, azok sokszor kívül rekedtek a társadalmon, és ez gyakran a halálos ítélettel volt egyenértékű.
Tökéletesen átérzem ezt a pontot, mert amióta az eszemet tudom, küzdök a maximalizmussal. Ez sokszor abban nyilvánul meg, hogy több feladatot vállalok el, mint amire elvileg képes vagyok – aztán amikor mégis mindennek a végére érek, azt érzem, hogy többet is elbírnék. Az utóbbi időben jutottam csak el oda, hogy megtanultam nemet mondani, vagy bizonyos dolgokat háttérbe szorítani a fontosabbak érdekében. Ellenben tudom, hogy sokan folyton ilyen és ehhez hasonló gondolatokat mormolnak maguknak, márpedig az ezzel járó önbizalomhiány az egész életet megkeserítheti. Főleg akkor, ha társul egy adag irigységgel, cselekvéstől, kudarctól való félelemmel. Ez a gondolatsor garantáltan nem segíti senkinek az előrejutását, ezért jó minél előbb elfelejteni.
Sosem az számít, mit nem tudunk megtenni, miben nem vagyunk elég jók, hanem az, miben vagyunk jók. És mit mondanak erről a szakértők? Szerintük ez a gondolatmenet inkább a modern kor szüleménye, elődeink nem igazán görcsöltek azon – legalábbis nem a mindennapokat illetően –, hogy elég jók-e. Ők pusztán azt értékelték, együtt tudnak-e dolgozni családi, társadalmi szinten, megvan-e mindenük a boldoguláshoz. Ha igen, akkor alapvetően kiegyensúlyozottnak és elégedettnek mondhatták magukat.
