Nincs olyan ember, akinek ne lennének – legalább időnként – negatív gondolatai. Még azok is küzdenek a rossz energiák ellen, akik egész életükben az optimista látásmódra törekszenek. A Psychology Today összegyűjtötte, mik azok a mérgező gondolatok, amiket az emberek a leggyakrabban mantráznak maguknak, és még azt is megfejtették, milyen evolúciós okokkal magyarázhatóak ezek a fájdalmas, benső képzetek.
„Nem vagyok elég jó”
Tökéletesen átérzem ezt a pontot, mert amióta az eszemet tudom, küzdök a maximalizmussal. Ez sokszor abban nyilvánul meg, hogy több feladatot vállalok el, mint amire elvileg képes vagyok – aztán amikor mégis mindennek a végére érek, azt érzem, hogy többet is elbírnék. Az utóbbi időben jutottam csak el oda, hogy megtanultam nemet mondani, vagy bizonyos dolgokat háttérbe szorítani a fontosabbak érdekében. Ellenben tudom, hogy sokan folyton ilyen és ehhez hasonló gondolatokat mormolnak maguknak, márpedig az ezzel járó önbizalomhiány az egész életet megkeserítheti. Főleg akkor, ha társul egy adag irigységgel, cselekvéstől, kudarctól való félelemmel. Ez a gondolatsor garantáltan nem segíti senkinek az előrejutását, ezért jó minél előbb elfelejteni.
Sosem az számít, mit nem tudunk megtenni, miben nem vagyunk elég jók, hanem az, miben vagyunk jók. És mit mondanak erről a szakértők? Szerintük ez a gondolatmenet inkább a modern kor szüleménye, elődeink nem igazán görcsöltek azon – legalábbis nem a mindennapokat illetően –, hogy elég jók-e. Ők pusztán azt értékelték, együtt tudnak-e dolgozni családi, társadalmi szinten, megvan-e mindenük a boldoguláshoz. Ha igen, akkor alapvetően kiegyensúlyozottnak és elégedettnek mondhatták magukat.
Sosem az számít, mit nem tudunk megtenni, miben nem vagyunk elég jók, hanem az, miben vagyunk jók. És mit mondanak erről a szakértők? Szerintük ez a gondolatmenet inkább a modern kor szüleménye, elődeink nem igazán görcsöltek azon – legalábbis nem a mindennapokat illetően –, hogy elég jók-e. Ők pusztán azt értékelték, együtt tudnak-e dolgozni családi, társadalmi szinten, megvan-e mindenük a boldoguláshoz. Ha igen, akkor alapvetően kiegyensúlyozottnak és elégedettnek mondhatták magukat.
„Mit tehettem volna másként?”
Ahogy haladok előre a cikk megírásában, egyre jobban azt érzem, hogy én is az önmarcangolókhoz tartozom – ennek tükrében úgy vélem, az ismerőseim is sűrűn aggódnak múltbeli hibáik miatt. Ebben egyetértenek a szakértők is, akik szerint az egyik leggyakoribb mantra a múltban elkövetett vélt vagy valós hibákra épül. Eszerint sokan rágódnak olyasmiken, hogy mit kellett volna másként csinálniuk, és mi lett volna, ha akkor és ott máshogy döntenek.
A kutatók szerint a hibák felemlegetése nem feltétlenül haszontalan dolog, hiszen általuk figyelmeztetjük magunkat a korábbi baklövéseinkre – így törekedve arra, hogy ne kövessük el őket ismét.
Mondhatjuk, ez az egész olyan, mint egy tanmese, pláne, ha meg is osztjuk őket másokkal. Csakhogy a múltban történteket senki sem tudja megváltoztatni, és arra sem fogunk soha választ kapni, mi lett volna, ha egyszer másként döntünk. Szóval, a múltbeli hibákat jó elfogadni, és sokat segít az is, ha – ellentétben velem – te nem mantrázod magadnak, hogy bár most minden tökéletes, vajon meddig tart ez az idill?
A kutatók szerint a hibák felemlegetése nem feltétlenül haszontalan dolog, hiszen általuk figyelmeztetjük magunkat a korábbi baklövéseinkre – így törekedve arra, hogy ne kövessük el őket ismét.
Mondhatjuk, ez az egész olyan, mint egy tanmese, pláne, ha meg is osztjuk őket másokkal. Csakhogy a múltban történteket senki sem tudja megváltoztatni, és arra sem fogunk soha választ kapni, mi lett volna, ha egyszer másként döntünk. Szóval, a múltbeli hibákat jó elfogadni, és sokat segít az is, ha – ellentétben velem – te nem mantrázod magadnak, hogy bár most minden tökéletes, vajon meddig tart ez az idill?