1. Mikróba mikrobák
Macskaürüléket tettem a mikróba, hogy „elpusztuljanak benne a baktériumok.” Nemcsak a gép, az egész lakás bűzlött napokig, a szüleim nagy örömére.
2. Ejtőernyő
A húgommal voltam otthon és kitaláltuk, hogy az egyik babáját „leejtőernyőztetjük” az emeletről. A szemeteszsákból és reklámszatyorból készült ernyő jól sikerült. Ezért a következő utazó az én egyik dömperem volt. A végén a nagyapa hamvait tartalmazó urnát is leküldtük, szépen ért földet.
Egyértelmű volt a siker után, hogy a következő alany a tévé lesz. Egy közepes tévénk volt a gyerekszobában, szépen becsomagoltuk, elkészítettük a nagy ernyőt és elengedtük az emeletről. Pont akkor csattant hatalmasat a betonon és robbant ezer darabra, amikor anyám hazaért. Először csak bámult, aztán elkezdett szakadni a nevetéstől. Azt mondta, hónapok óta azon gondolkodott, hogyan tudna rávenni minket, hogy kevesebb tévét nézzünk. Olvass még a témában
Nem akarok olyan ember lenni, akit mindenki kedvel – és nem is tudnék
„A nőnek ez a luxus nem adatik meg” – ezért utálja a feleség, amikor a férje a kanapén tesped
„Csak uralkodni akart rajtam” – Bizonyos férfiak nem szerelemre vágynak, hanem érzelmi kontrollra
Tökéletes egyensúly vagy váratlan flört? Ezt tartogatja a Mérleg hava a szerelmi életedben
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






