Egy kutatás szerint rengeteg anya szorong, hogy iskolába kell küldenie a gyereket

Egy kutatás szerint rengeteg anya szorong, hogy iskolába kell küldenie a gyereket

Címlap / Hírek / Egy kutatás szerint rengeteg anya szorong, hogy iskolába kell küldenie a gyereket

Nemcsak a gyereknek stressz az iskolakezdés: egy friss kutatás szerint a szülők jó részét is legalább annyira megviseli, ha vége a nyári szünetnek, mint a porontyokat. Az augusztus végi szorongás sok szülőnek ismerős, pedig könnyen le lehet győzni, és így a gyereknek is jobban indul az új félév.

A Kiddie Academy felméréséből kiderül, hogy az iskolakezdés a család tagjai közül az anyákat viseli meg a leginkább, még a gyerekeknél is jobban. A válaszadók 63 százaléka nyilatkozott így – a családokból több tagot is megkérdeztek, de valószínű, hogy maguk az anyák is gyakran így nyilatkoztak saját magukról.

A kutatás során csak a válaszadók 27 százaléka gondolta úgy, hogy a gyereknek nagyobb stressz az iskolakezdés, mint a család bármely másik tagjának.

A szorongás különösen erős lehet akkor, ha a gyerek óvodába vagy iskolába kezd járni, hiszen valószínűleg ez lesz az első olyan alkalom a szülő számára, amikor elveszít némi kontrollt a gyereke élete felett. Idegenekre kell bíznia, nem lehet vele az ideje nagy részében, és el kell szakadnia – ez nemcsak a gyereket, de a felnőttet is megviseli.

Szerencsére ezt a szorongást viszonylag könnyen le lehet győzni. Az első lépés az lehet, hogy amikor felismered magadon a jeleit, elgondolkozol azon, hogy vajon tulajdonképpen mi is az, amitől annyira tartasz. Lehet, hogy már annyi is segíthet, hogy előre beszélsz a tanárokkal vagy óvónőkkel, és elmondod a félelmeidet, biztos lehetsz benne, hogy nem most hallják őket először. Ezzel pedig ráadásul úgy is érezheted, hogy visszanyerted kicsit az irányítást a saját kezeidbe.

Szakértők szerint az iskolakezdésre úgy lehet a legjobban felkészülni, ha már korábban olyan szokásokat vezetsz be a háztartásban, amelyek hasznosak lesznek az őszi hétköznapokban is.

Lehet ilyen az, hogy a család korábban kel, és együtt reggelizik, vagy az is, hogy minden nap tanulsz egy kicsit a gyerekkel.

A legtöbb szülő számára a szorongás alapja az, hogy a gyerek nem fogja jól érezni magát az iskolában, de ezzel sajnos nem tudsz semmit sem tenni – nem befolyásolhatod, hogy milyen tapasztalatokat szerez, csak abban lehetsz biztos, hogy ha negatívakat, akkor ott leszel számára vigasztalásképp. Így elkerülheted, hogy a gyerek stresszelésétől kezdj el szorongani, ami megint csak egy gyakori faktor az anyák esetében.

Kép: t.tosockova/depositphotos.com

VIDEO Ezek a szerencsehónapjaid 2024-ben

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!