„A legnagyobb lecke, amit tanultam a két könyvem kiadása során az volt, hogy a könyvkiadás is üzlet. Tetszik-nem tetszik, igenis oda kell figyelni a marketingre, a reklámra, a pénzügyi dolgokra. Az emberek nem fogják megtalálni a könyvet csak azért, mert jó, meg kell nekik mutatni, hogy az. Az első regényemnél még naiv voltam, de a másodiknál már kész stratégiával állok elő.”
A marketing egy nagyon fontos része a könyvkiadásnak, így hiába van meg a kézirat, ha nincs ötletünk, milyen csatornán és hogyan juttassuk el a könyvmolyokhoz. Ebben az esetben mindkét tényező nagyon fontos. Viktória például a személyességet helyezi előtérbe.
„A legnagyobb hangsúlyt a személyességre fektetem. Szeretek az olvasóimmal beszélgetni, megismerni őket, hogy lássák, ki is vagyok én valójában. Ha téged kedvelnek, akkor sokkal szívesebben olvasnak el tőled bármit, hamarabb ajánlják tovább a könyvedet, mintha teljesen közömbös lennél számukra. De emellett sok minden másra is odafigyelek, például arra, hogy ne csak a könyvet reklámozzam, hanem magát a történetet is. „ Olvass még a témában
Melyik életterületeden van blokk? A születési dátumod alapján kiderül
„10 évig kerestem, és három országgal arrébb megtaláltam az anyámat” – Örökbefogadottak mesélnek róla, hogyan találták meg a rokonaikat
3 dolog, amit minden iskolareggelen megteszek, hogy mindenkinek jobb legyen a napja
Alig maradt emlékem gyerekkoromból – most azt kutatom, hogyan építkezik ebből a felnőtt énem
Már két könyv kiadása között is nagyon sokat tud fejlődni az ember. Sőt, aki napi szinten ezzel foglalkozik, akár hetek alatt is sok hasznos információval lehet gazdagabb. Az amatőr írók többsége nem tudja, hogyan fejlődhetne, illetve milyen lehetőségek állnak a rendelkezésükre. Főleg, mivel köztudott, hogy a kezdő írókra a legtöbb kiadó nem néz jó szemmel. Sajnos ezt nem túl jó érzés sem leírni, sem elolvasni, de ez a helyzet.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.





