„Az írást nem lehet szabályokhoz kötni, és valójában senki sem mondhatja meg, hogyan csináld.” – mondja Baráth Viktória írónő, az Első tánc és A főnök c. regény megalkotója, aki rövid idő alatt lopta bele magát az olvasók szívébe, és továbbra is nagy lendülettel tör előre.
Beszélgetésünk során nagyon érdekes meglátásokkal és információkkal lettem gazdagabb, és érdeklődve hallgattam az írónő saját tapasztalatait. Rá kellett jönnöm, hogy az írók igazi harcosok, hisz küzdeniük kell magukkal és az olvasók elvárásaival is.
Az emberek egy része érzi, hogy ezzel kellene foglalkozniuk, de nem tudják, hogyan fogjanak bele. Mások pedig szívesen csinálnák és csinálják is, de nem feltétlen ez az ő útjuk. Honnan tudja az ember, hogy írónak született? Mi az, amit már a legelején tisztázni kell? Honnan tudja az ember, hogy az írás számára csak hobbi, egy múló szeszély, vagy az önmegvalósítás forrása?
Megannyi kérdés fogalmazódik meg bennünk, de válasz nem feltétlenül áll a rendelkezésünkre. A Viktóriával készített interjú után azonban máshogy fogjuk látni a viszonyunkat az írással. Szerinte ugyanis a válasz bennünk van, nekünk kell érezni, mit jelent az írás.
„Én nagyjából a harmadik regényemig azt sem tudtam, hogy valójában mit is csinálok. Nem gondoltam magamra íróként, csak szórakoztatott az írás. Ha valaki úgy érzi, hogy olyan mondanivalója van, amit másokkal is meg akar osztani, akkor üljön le, és írjon ki magából mindent. Aztán pedig higgye el, hogy az olvasók imádni fogják, mert szívből jött.”
Viktória kezdetben nem készült írónak, ahogy a fenti sorok is mutatják. Az évek alatt vált azzá, és már tudja, hogy ezt akarja csinálni. Mellette több olyan emberrel is találkoztam, akik viszont azóta erre készülnek, mióta az eszüket tudják. Tartozzunk bármelyik csoportba, a következő gondolat mindenki számára hasznos lesz.
„Mindenekelőtt tisztázni kell magunkban, hogy miért akarunk írni. Csak a hírnév miatt kényszerítjük magunkat arra, hogy egy olyan történetet osszunk meg az olvasókkal, amit biztosan szeretni fognak, vagy felvállaljuk a saját érzéseinket és gondolatainkat, még ha nem is nyeri el az olvasók tetszését. Az utóbbi az egyszerűbb út, ugyanis akkor nem kell mindenen gondolkodnunk, hanem a karakterek és a cselekmény szinte magától jönnek. Persze nem árt némi kutatást végezni a hitelesség miatt, de nagyjából semmi más előkészületre nincs hozzá szükségünk.”
A legnagyobb lecke, amit tanultam a két könyvem kiadása során az volt, hogy a könyvkiadás is üzlet. Tetszik-nem tetszik, igenis oda kell figyelni a marketingre, a reklámra, a pénzügyi dolgokra.
A saját érzések papírra vetése a legjárhatóbb út, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne rögös. Viktória is megtapasztalta, bizony írni, írónak lenni sem mindig móka és kacagás.
„A legnagyobb lecke, amit tanultam a két könyvem kiadása során az volt, hogy a könyvkiadás is üzlet. Tetszik-nem tetszik, igenis oda kell figyelni a marketingre, a reklámra, a pénzügyi dolgokra. Az emberek nem fogják megtalálni a könyvet csak azért, mert jó, meg kell nekik mutatni, hogy az. Az első regényemnél még naiv voltam, de a másodiknál már kész stratégiával állok elő.”
A marketing egy nagyon fontos része a könyvkiadásnak, így hiába van meg a kézirat, ha nincs ötletünk, milyen csatornán és hogyan juttassuk el a könyvmolyokhoz. Ebben az esetben mindkét tényező nagyon fontos. Viktória például a személyességet helyezi előtérbe.
„A legnagyobb hangsúlyt a személyességre fektetem. Szeretek az olvasóimmal beszélgetni, megismerni őket, hogy lássák, ki is vagyok én valójában. Ha téged kedvelnek, akkor sokkal szívesebben olvasnak el tőled bármit, hamarabb ajánlják tovább a könyvedet, mintha teljesen közömbös lennél számukra. De emellett sok minden másra is odafigyelek, például arra, hogy ne csak a könyvet reklámozzam, hanem magát a történetet is. „
Már két könyv kiadása között is nagyon sokat tud fejlődni az ember. Sőt, aki napi szinten ezzel foglalkozik, akár hetek alatt is sok hasznos információval lehet gazdagabb. Az amatőr írók többsége nem tudja, hogyan fejlődhetne, illetve milyen lehetőségek állnak a rendelkezésükre. Főleg, mivel köztudott, hogy a kezdő írókra a legtöbb kiadó nem néz jó szemmel. Sajnos ezt nem túl jó érzés sem leírni, sem elolvasni, de ez a helyzet.
Persze érthető, hogy a kezdőnek még van hova fejlődni, és nem áll mögöttük annyi tapasztalat, de tényleg nem születhetnek sikertörténetek? A kezdő írók tényleg nem számíthatnak semmire?
Nézzük először hogyan fejleszthetik magukat az amatőr írók, aztán pedig vegyük sorra a lehetőségeket, amik kecsegtetik őket.
„Sokszor hallom, látom, hogy azt javasolják, olvassunk minél többet. Szerintem pedig írni kell minél többet. Persze fontos, hogy bővítsük a szókincsünket, új fogalmakat tanuljunk, de ha nem járatjuk az agyunkat, ha nem gyakorlunk, akkor az egész mit sem ér. Érdemes elküldeni a már kész kézirat részleteket ismerősöknek, akik észreveszik azokat a hibákat, amikből szintén tanulhatunk.”
Viktória nagyon jól összefoglalja, milyen formái léteznek a könyvkiadásnak, a lezárás pedig különösen tetszik. Nem mindegy, milyen céllal és anyagi tőkével indulunk neki a könyvkiadásnak.
„Sajnos a könyvpiacon nehéz érvényesülni, főleg elsőkönyvesként. Nem mondom, hogy lehetetlen bejutni egy hagyományos, jó nevű kiadóhoz, de ha az embernek nincs protekciója, akkor nagyon nehéz. A következő lehetőség a magánkiadás, amihez sok esetben kellő tőkére van szükség, utána pedig kapcsolatokra, hogyha a boltok polcain szeretnénk viszont látni a könyvünket. De ezek mellett létezik több kiadó is, amelyek különlegesnek számítanak a piacon, például egy megadott összeg ellenében mindent elintéznek neked a szerkesztéstől a boltokba szállításig, vagy megelőlegezik a könyv gyártási költségeit, és utólag egyenlíted ki az összeget. Úgy gondolom, hogy minden író megtalálhatja azt a kiadási formát, ami a legjobban passzol a céljaihoz és a pénztárcájához.”
Összességében tehát nagyon meg kell gondolni, hogyan vágjunk bele, illetve belevágjunk-e egyáltalán. Fiatalként rengeteg álmot dédelgetünk, és naivan állunk a dolgokhoz. Írónak lenni csodálatos, de néha be kell látni, hogy nem egyszerű az út, amit választottunk. A kezdők gyakran gondolják, hogy megírnak egy, az ő nézőpontjukból jó könyvet, és kész. De ez nem így működik. Már ott megbukott a történet, hogy az olvasók fogják alakítani a könyv hírnevét, így mindegy az író mit gondol a műről. Nyilván, ha már megírta, nem tagadja meg, de ez ide kevés.
Ugyanakkor, aki komolyan gondolja, az előtt úgysem lesz akadály. Én azt szoktam mondani, az írás életforma, és akinek tényleg ezt az utat kell járnia, az minden pillanatában örömét leli.
„Hogy mit adott nekem az írás? Önmagamat. Előtte nem tudtam, hogy ki vagyok, és mihez akarok kezdeni. Egyik szakmát sem éreztem a magaménak, és sokáig úgy gondoltam, hogy semmit sem fogok tudni elérni, egész életemben olyan munkákat fogok végezni, amihez semmi kedvem. És akkor jött az írás. Még ha nem is ez a valódi szakmám és munkám, akkor is annyi lendületet ad, ami mellett eltörpül minden más. Hiszen ez az, amit igazán csinálni akarok és tudom, ez az én utam. Ezt az érzést nem lehet elmagyarázni, csak jön magától. Ha úgy érzed, hogy amikor nem írsz, nem vagy önmagad, akkor ez a te utad. Ha folyton újabb ötleteken jár az agyad, és alig várod, hogy leírhasd őket, akkor ez a te utad. Ha nem tudod másképp elképzelni az életedet, akkor ez a te utad.”
Viktória szavaiból süt a szenvedély, érezhető, hogy ő erre a pályára teremtetett. Az már nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy ezen az úton talpraesettség és erő nélkül nem lehet érvényesülni. Én azonban konkrétan rákérdeztem arra, hogyan juthat el valaki odáig, ahol most Viktória tart.
„Szenvedély, kitartás és bátorság. El kell hinnünk, hogy amit csinálunk, az jó, és érdemes arra, hogy másoknak is megmutassuk. Hiába jönnek a negatív kritikák, tanulni kell belőlük és folytatni az utunkat, sosem szabad feladni.”
Kép forrása: peshkov/depositphotos.com