Ha nem kapod vissza
A viszonzatlan ölelés sokféleképpen hat ránk és az, hogyan éljük meg, leginkább attól függ, milyen belső történetet írtunk hozzá. Régen úgy éreztem, ha valaki nem ölel meg igazán, az biztosan rólam szól: én vagyok kevés, velem van valami baj. Most már tudom, hogy ez sokkal inkább arról szól, aki nem tudja, hogyan adja vagy fogadja ezt az egyszerű gesztust. (Ahogy nekem sem ment egyik se korábban.)
Aki nem tud viszonozni egy ölelést, az nem biztos, hogy nem akarja – lehet, hogy egyszerűen nem tudja, hogyan kell, vagy nem érzi magát biztonságban akkor, ha valaki ilyen közel kerül hozzá.
Lehet, hogy benne még mindig ott feszül valami régi élmény, egy gát, egy kimondatlan sérelem vagy egy eltemetett trauma. És ahogy ezt megláttam apámban, egyáltalán nem fájt a helyzet. Sőt, elkezdtem együtt érezni vele. Az apával, aki talán tudat alatt csak túlélni próbálja azt, hogy egykor nem volt senki, aki megölelje.
Ez az új nézőpont felszabadító volt számomra és ott, abban a pillanatban azonnal bekapcsolt. Már nem érzem magam kevesebbnek, ha nem kapok vissza annyit, amennyit adok. Inkább megvizsgálom, mit tanít rólam az érzés. Egy régi sebemet érinti? Vagy talán épp a gyógyulásomra mutat rá? Most ez utóbbi történt. Olvass még a témában
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
