Ahogy ilyenkor lenni szokott, elindult a nosztalgiázás: arról beszélgettünk, mennyire más volt régen a város. Esténként tele voltak a teraszok, az utcán már messziről hallatszott a zene, és nem kellett különösebb szervezés ahhoz, hogy találkozz valakivel. Elég volt kilépni az ajtón, és az este már vitte is magával az embert. Most pedig szombat este van, mégis sötétek a kirakatok, a redőnyök pedig mindenhol lehúzva, olyan, mintha valaki letekerte volna a hangerőt az egész településen.
Elindultunk hazafelé, de ösztönösen arra indultunk, amerre a régi törzshelyünk volt. Az a hely, ahol huszonévesen úgy éreztük, hogy előttünk az élet, és bármi megtörténhet akár egyetlen este alatt. Nem számítottam semmire a kanyar után – hallottam, hogy volt több tulajdonosváltás, bizonytalan időszak a bár életében. Ehhez képest nemcsak a parkoló, hanem az utca is zsúfolásig tele volt.
A kíváncsiság erősebb volt nálunk, így benéztünk. Egy pillanatra megállt az idő. Kamaszok és huszonévesek ültek az asztaloknál, nevettek, csocsóztak, miközben valaki a zenegépbe dobálta az aprót, és régi slágereket választott. A sarokban ment a meccs a kivetítőn, minden asztalnál zajlott az élet. „A legtöbbjük akár a gyerekem is lehetne” – ez a gondolat először mellbe vágott, aztán valahogy minden a helyére került bennem. Olvass még a témában
„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá
Harmónia és sikeres együttműködések: ez vár rád a munkában októberben a csillagjegyed szerint
6 dolog, amire a 40-hez közeledve végre nem vagyok hajlandó több energiát pazarolni
Sosem mondtam el a szüleimnek, hogy évekig titokban terápiába jártam miattuk
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
