Nemrég vendégségbe jött hozzánk egy új barátunk. Barátnak nevezem, pedig alapvetően egy közös szakmai projekt hozott össze minket, és az ilyesmiből ritkán lesz spontán konyhaasztal melletti sörözés. Vele viszont gyorsan megtaláltuk a hangot, és lelkesen vetettük bele magunkat az ötletelésbe, ami egy idő után spontán beszélgetésbe csapott át.
És miközben a kreatív munka részleteit és személyes élményeinket beszéltük át, valami egészen más is elkezdett kirajzolódni: a párom és én majdnem 15 évvel voltunk idősebbek a vendégünknél. Amit addig soha nem éreztem ennyire testközelből.
Az első mondata már szíven ütött. Ahogy belépett a lakásba, körbenézett, és teljes őszinteséggel azt mondta: Olvass még a témában
Túlmegy a határon vagy szükséges szabályozás? A diákok megjelenését akarja szabályozni az iskolánk
„Akkor vettem először komolyan a panaszkodását” – Férfiak, mi történt, amikor a feleség levette a jegygyűrűt?
Ezt hozza 2026. október 7. a numerológia szerint: lelki gyógyulás
A „független nő” néha csak egy nő, aki már segítséget kérni sem mer
„Ne már, nektek vannak DVD-itek?”
Ebben a kérdésben benne volt minden: a döbbenet, a meglepetés, és egy halvány aggodalom is, hogy talán egy múzeumba tévedt.
Próbáltam menteni a helyzetet azzal, hogy elmondtam, vannak ugyan, de persze, mi sem ezeket használjuk már. Ő azonban azon is ledöbbent, hogy egyáltalán használtuk őket valaha. Ekkor elkövettem a hibát, hogy hozzátettem: „voltak VHS kazettáink is”.
Ezt már egészen egyszerűen csak nem akarta elhinni nekünk, mi pedig itt már kezdtünk egészen jót derülni a döbbeneten, ami az arcára kiült. Elmeséltük hát azt is, hogyan pörgettük vissza egy ceruza segítségével a kazettákat, amiket magunkkal hordtunk, hogy a walkmanünkön zenét hallgathassunk. Ifjú vendégünk erre azt mondta, ilyet maximum az apukája csinálhatott. Az apukája! Na ekkor ittam egy nagy kortyot a sörömből, és hirtelen megértettem sorsközösséget éreztem mindazokkal a felnőttekkel, akik valaha úgy kezdték a nekem szánt mondandójukat, hogy: „amikor én voltam fiatal”.
A meglepetések azonban korántsem egyirányúak voltak. Ifjú barátunk mesélni kezdett arról, hogy egyik farsangon Minecraft karakternek öltözött. Néztem rá értetlenül, mert az agyam képtelen volt feldolgozni, hogy a Minecraft már akkor is létezett, amikor ő még kisiskolás volt. Az én fejemben a Minecraft még mindig „új dolog”, amit a gyerekek játszanak, és nekem már semmi közöm a dologhoz. Ez az a pont, amikor az ember érzi, hogy elcsúszott alatta az idő.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
