Kiderült, mi Magyarország pornófővárosa

Címlap / Szerelem / Szex / Kiderült, mi Magyarország pornófővárosa

Kiderült, mi Magyarország pornófővárosa

A győztes magyar városok pedig a következők

A korábbi években Nagykanizsa került az élre, de a 2021-es ranglistán csak a nyolcadik helyre sikerült becsúsznia. A legelőkelőbb helyen Nagykőrös végzett, tavaly nyár óta itt mozgatták meg a lakosságot legjobban az erotikus tartalmak és kerestek rá a legtöbben a szex szóra, így a Pest-megyei város lett az idei nyár pornófővárosa. A top tízes lista középmezőnyét főleg dunántúli települések képviselik, mint Ajka, Pápa és Szekszárd. 

Csendes bélgyulladás: 7 testi jel, amit érdemes komolyan venni
Megvan Magyarország pornófővárosa
Szexrandi.hu

Az első öt pornófogyasztó helyezett közé mégkettő alföldi város tudott felkapaszkodni, így az első helyezetten kívül Cegléd és Hódmezővásárhely mutatta a legtöbb érdeklődést a felnőtt tartalmak iránt ebből a régióból. További érdekesség, hogy a szex szóhoz leggyakoribb kifejezésként az „ingyen” szó társult. Úgy látszik a költségmentes kielégülés továbbra is elsődleges szempont.

A legszexéhesebb városok listájára még Orosháza, Tatabánya és Békéscsaba került fel sereghajtóként. Budapest ezúttal sem fért bele a top tízbe. Bár nem hisszük, hogy a fővárosiak kevésbé érdeklődnek a netes erotikus tartalmak iránt, valószínűleg több egyéb lehetőségük is van kielégíteni a vágyaikat.

Olvass még a témában

7 dolog, amiben a leszbikus párkapcsolat megegyezik a heteróvalKövetkező cikkünk7 dolog, amiben a leszbikus párkapcsolat megegyezik a heteróvalEgy párkapcsolatnak mindig megvannak a maga csúcspontjai és hullámvölgyei, bármilyen neműek is a felek. Kristin Russo és Dannielle Owens-Reid, az amerikai Cosmpolitan szerzőpárosa összefoglalta, miben hasonlít egy leszbikus szerelem lelki oldala a férfi-nő felálláshoz.
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Egy idegen nő a nagyapám sírjánál: a temetés, ami mindent felforgatott
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.