Akkor most lesz védettség, vagy nem?
„Megállapításaink jelzik, hogy egy korábbi fertőzés nem feltétlenül véd a jövőbeni fertőzések ellen. Az újrafertőzés lehetőségének jelentős következményei lehetnek a Covid-19 immunitás megértése szempontjából.” – mondta Dr. Mark Pandori, a Nevada Egyetem munkatársa a BBC-nek.
Pandori szerint fontos, hogy a már a felépült embereknek is továbbra is be kell tartaniuk a társadalmi távolságtartás, az arcmaszkok és a kézmosás körüli irányelveket.
A kutatók emlékeztetnek rá, hogy még mindig nagyon sok a megválaszolatlan kérdés a koronavírus és a kialakuló immunitás körül. Vajon mindenki immúnissá válik, aki egyszer találkozik a betegséggel? Az is, aki csak enyhe tüneteket produkál, és ha igen, milyen hosszan tart ez a védettség? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása nem csak a védőoltás kidolgozása miatt fontos, de például a nyájimmunitás vagy a hosszabb távú védekezési stratégia tekintetében is meghatározó lehet. Olvass még a témában
6 teljesen átlagos mondat, ami mélyen megérinti azt, aki magányosan nőtt fel – szakértők szerint
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Terv szerint indult, olasz módra végződött: ezért ér fel valódi önismereti tréninggel egy mediterrán út
„Hónapokig nem jöttem rá, mi az a zaj hajnal 3-kor” – Szomszédok, akik mintha a pokolból költöztek volna mellénk
A jó hír, hogy eddig úgy tűnik, az újrafertőződés ritka. A 37 millió igazolt esetre mindössze néhány ilyen jut, és a hongkongi, belga és holland jelentések alapján a második fertőzés nem járt súlyosabb tünetekkel, mint az első. Egy ecuadori beteg az amerikai pácienshez hasonlóan a második fertőződés során súlyosabb tüneteket mutatott, de ekkor sem szorult kórházi kezelésre. A kutatók azonban figyelmeztetnek: még mindig a járvány elején járunk, és más koronavírusokkal kapcsolatos tapasztalataink azt mutatják, hogy ha a szervezet immunitást szerez is a betegséggel szemben, az idő múlásával ez a védelem csökken, és újra védtelenné válhatunk a betegséggel szemben.
⚖️KisokosBMI-kalkulátortesttömegindex és haskörfogat→Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






