Amikor a Homo sapiens körülbelül 300 000 évvel ezelőtt először fejlődött ki, füves területeken és erdőkben éltünk, tavak és folyók mellett. Csak 2007-ben váltunk többségiben városi fajjá, egészen addig az emberiség nagyrésze még természetközeli területen élt. De ahogy növekszik az urbanizáció, a természethez való hozzáférésünk egyre csökken. Az ember és a természet közötti interakció elvesztése összefüggésbe hozható a mentális egészségügyi zavarok növekvő áradatával. Egyre több bizonyíték utal arra, hogy az emberi egészség, mind a mentális, mind a fizikai, szorosan összefügg a természettel.
Kutatók azt találták, hogy pusztán a természeti táj nézése gyors, előnyös pszichológiai és fiziológiai változásokat idéz elő a nyálban lévő kortizol-mennyiségben, a véráramlásban, a vérnyomásban és az agyi aktivitásban. Eközben a környezetben lévő mikrobákkal való érintkezés „edzheti” immunrendszerünket. Megerősíti ugyanis a jó mikrobaközösségeket a bőrünkön, valamint a légutainkban és a beleinkben.
Sok szakértő azonban úgy véli, hogy a “kék területek”, mint például a tavak és folyók, még előnyösebbek lehetnek, mint a zöldek.
„A kék terek elterelik a figyelmünket az élet mindennapi nehézségeitől” – mondja Kate Campbell, az új-zélandi Wellingtoni Te Herenga Waka-Victoria Egyetem egészségpszichológiai kutatója. „A becsapódó hullámok hangja, a sós levegő illata, a homok ropogása a lábujjaink alatt… Ezek az érzések ellazítják a testünket, és azt mondják az elménknek, hogy kapcsoljon ki.” Olvass még a témában
