A szex technika, aminek nem célja az orgazmus, mégis felrázza a házaséleted

A szex technika, aminek nem célja az orgazmus, mégis felrázza a házaséleted

Címlap / Szerelem / Szex / A szex technika, aminek nem célja az orgazmus, mégis felrázza a házaséleted

Úgy tanultuk, hogy a szex akkor „sikeres” ha – ideális esetben – mindkét fél számára orgazmussal végződik az aktus, pedig aki a Karezza nevű szextechnikát gyakorolja, annak nem jelent kudarcot, ha nem jut el a csúcsra, sőt.

A „karezza” olasz szó, jelentése simogatás, összebújás és neve alapján az olyan aktusra törekszik, melynek nem az orgazmus a célja, hanem a párok között intim kapcsolat elmélyítése. Ezt csókokkal, finom érintéssel, mély lélegzetekkel, ölelkezéssel éri el, illetve azzal, hogy a párok teste összeér és egymás szemébe néznek.

A Karezza technikáról először egy feminista, Dr. Alice Bunker Stockham írt, aki 1896-ban jelentette meg könyvét „Karezza, a házasság erkölcse” címmel. Célja az volt, hogy a Karezzát fogamzásgátló metódusként mutassa be, illetve a nemek közötti szexuális egyenlőséget hangsúlyozza azzal, hogy a női gyönyört előtérbe helyezi, de a Karezza nemcsak emiatt van jó hatással a házasságra.

A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!

VIDEO Így viseled az egyedüllétet, csillagjegyed szerint

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!