– 25 dkg dió
– 18 dkg kristálycukor
– 65 dkg liszt
– fél teáskanál őrölt fahéj
– 1 / 4 teáskanál őrölt szerecsendió
– 1 / 8 teáskanál őrölt szegfűszeg
– 1 csipet finom só
– 20 dkg vaj, kockára vágva és enyhén hűtve
– 5 nagy tojás sárgája
– 2 evőkanál brandy
Töltelékhez:
– 25 dkg cseresznye lekvár
– fél citrom, finomra reszelt héja
– 1 evőkanál citromlé
– 1 tojásfehérje
Elkészítése:
1. Melegítsük elő a sütőt 190 C-ra. Olvass még a témában
Wellness, selfcare, énidő: tényleg pihentetnek, vagy nőként még ezt is produktívan kell csináljuk?
4 apró jel, ami elárulja: sokkal nagyobb szükségetek van a párterápiára, mint gondolnátok
„Sokkolt, amikor a lányom azt mondta, nem volt boldog gyerekkora” – szülőként akkor is meg kell hallgatnod, ha te másként emlékszel
A fejlődés toronyháza – te hányadik emeleten tartózkodsz?
2. Egy sütőben pirítsuk meg enyhén a diókat (kb. 8 percig). Hagyjuk teljesen kihűlni.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






