Így tisztítsd ki a kanapéból a foltokat és a port

Így tisztítsd ki a kanapéból a foltokat és a port

Címlap / Otthon / Háztartás / Így tisztítsd ki a kanapéból a foltokat és a port

A kanapé talán a legkihasználtabb bútordarab a lakásban, hiszen nincs olyan nap, amikor ne ülnénk vagy feküdnénk rá. A gyakori használattal azonban – a legtöbb háztartásban – nem jár együtt a frekventált tisztítás, pedig nem ártana. Így tisztítsd a kanapéd.

Ha cserélhető a huzat, mérlegelj

Azaz mondhatnám azt is, hogy tanulj az én hibámból. Egyszer órákat szenvedtem azzal, hogy a kanapéhuzatból megpróbáltam kiszedni egy felettébb makacs vörösbor-foltot, mire rájöttem, hogy levehető a huzata.

Akkor a mosógép segítségével küszködtem tovább és ugyan halványodott a paca, de még mindig látszott mert nyilván a legfeltűnőbb helyen öntöttem le. Végül kiderült, hogy kapható a kanapéhoz huzat, rendkívül jutányos áron, így félnapi szenvedés után a foltos textil a szemetesben landolt és vettem rá egy újat. Ennek köszönhetően ismét úgy nézett ki a kanapé, mintha aznap hoztam volna haza.

Mielőtt tehát nekiállsz egy régi, poros vagy foltos kanapéhuzatot suvickolni, nézd meg, nem cserélhető-e, mert jó eséllyel kedvező áron vehetsz rá egy újat. 

Kanapéhuzat tisztítása
seb_ra/istockphoto.com

Olvasd el a címkét

Bőr, vászon, textilbőr, szövet: természetesen mindegyiket másféleképpen kell tisztítani, erről a gyártó a bútoron levő címkén nyilatkozik. Nem véletlenül van ez így – ahogy a ruhákon is – a cég magát is védi ezzel, nehogy visszavigyék a kanapét azért, mert nem a megfelelő módon tisztították.

Ha nem találod a címkét, vagy nem egyértelmű a leírás, nyugodtan hívd fel a gyártót és érdeklődj, hidd el, megéri, hogy ne tegyél kárt a drága bútorban. A legtöbb esetben telefonálnod sem kell, mert könnyen megtalálod az infót online is.

A porszívózás legyen az első lépés

Hacsak nem bőr vagy textilbőr a kanapé, akkor porszívózzuk rendszeresen, előbbieket pedig időnként törölgessük le, habár ott is hasznos a porszívó a morzsák ellen.  A levegőben rengeteg por száll, a textil pedig ebből rengeteget felvesz.

Ha belegondolunk, hogy a polcok törölgetésénél mennyi port szedünk össze, ugyanennyivel számolhatunk egy szövetbútor esetében is. A por nemcsak allergiát, hanem asztmát is okozhat, ezért különösen fontos a rendszeres porszívózás, főleg akkor, ha kisgyerek is van a családban. Ennek leghatásosabb módja az, ha a gép kefés fejével porszívózzuk át a bútort.

perfectlab/istockphoto.com

A párnák huzatait dobd a mosógépbe

Amennyiben zipzáras huzata van a kanapé párnáinak, könnyű dolgod van mert csak lehúzod és bedobod őket a mosógépbe. Kímélő programot indíts, nehogy összemenjenek. Ha ez nem lehetséges, tisztítsd úgy a párnákat is, ahogy a bútor többi részét.

A kárpittisztító csodákra képes

A bőr vagy textilbőr kanapét csak át kell törölni, de természetesen azokat is a megfelelő tisztítószerrel, nehogy foltot marjunk az anyagba. A vászon – vagy bármilyen szövet anyagú – darabokat a címke – vagy az online információk – utasításainak megfelelő termékkel sikáljuk át. Ezek általában szórófejes kiszerelésben kaphatóak és csak be kell vele spiccerlni a kanapét. Ahol foltokat látsz, oda több tisztítószert vigyél fel.

Ügyelj rá, hogy nehogy túlsikáld a területet, mert száradás után meglátszódhat az anyagon.

A legjobb, ha egy mikroszálas rongyot használsz, az nemcsak jó folteltávolító, hanem biztosan nem sérti majd fel a textilt sem. Ha nem vagy biztos a dolgodban, egy olyan folttal vagy területtel kezdj, amelyik nem feltűnő, így biztosan nem teszel kárt a látható részeken. A nedves kanapét hagyd megszáradni a levegőn.

VIDEO A csillagjegyek stresszkezelése a legrosszabbtól a legjobbig

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!