Ez a „jókislány-szindróma” 7 jele – és hogyan léphetsz ki belőle

Van az a típusú nő, akit mindenki szeret. Kedves, figyelmes, mindig segítőkész. Mosolyog, amikor inkább sírna, bólogat, amikor legszívesebben nemet mondana, és megold mások helyett mindent – csak közben egyre jobban elveszíti önmagát. Ismerős?

Ha most bólogatsz, lehet, hogy benned is ott él a „jókislány”. Az, aki gyerekkorában megtanulta, hogy akkor szeretik, ha csendben van, megfelel, és nem okoz gondot. És aki felnőttként sem mer kilépni ebből a láthatatlan, de annál fojtogatóbb szerepből.

7 árulkodó jel, hogy te is „jókislány-szindrómás” vagy:

• Nehezen mondasz nemet – még akkor is, ha közben legszívesebben sírnál. Valaki kér valamit, te pedig reflexből igent mondasz. Aztán gyomorgörccsel várod, hogy túl legyél rajta.
• Bűntudatod van, ha magadra gondolsz. Egy kis szabadidő? Egy délután csak úgy, lustálkodva? Ugyan, másnak most nagyobb szüksége van rád – legalábbis ezt hiszed.
• Sosem vagy elég magadnak. Akármit csinálsz, mindig úgy érzed, még nem teljesítetted, amit „kellene”. És fogalmad sincs, ki írta ezt a képzeletbeli szabályfüzetet.
• Állandóan mások elismerésére vágysz. Egy dicséret úgy hat, mint egy pillanatnyi nyugalom – de gyorsan elmúlik, és jöhet a következő „nagy teljesítmény”, hogy megérdemeld újra.
• Konfliktuskerülő vagy – inkább nyelsz, mint mondasz valamit. Inkább magadban puffogsz, csak ne legyen vita. Közben persze belül forrsz.
• Mindenkinek segítesz, de magadnak nem. Tanácsokat adsz, feladatokat vállalsz, lelkeket ápolsz – csak épp a sajátodról feledkezel meg.
• Azt hiszed, a szerethetőség = hasznosság. Mintha csak akkor lenne helyed a világban, ha „hasznos” vagy. Pedig a puszta létezésed is elég.

Jó hír: ebből ki lehet lépni – csak ne akard egy nap alatt megváltani a világot! A „jókislány” szerep nem a te hibád – ez egy tanult viselkedés, ami gyerekként talán még védett, de mostanra inkább korlátoz. És bár nem megy egyik napról a másikra, lépésről lépésre le lehet tenni ezt a terhet.