A traumák értünk vannak, megtanítanak minket olyan dolgokra, melyek életfeladatként állnak előttünk. Azonban sok esetben egy jelentéktelennek tűnő trauma is produkálhat testi tüneteket, például pánikrohamot.
Miért jó a pánikroham?
Egy neves pszichológus szerint a pánikroham az egyik legjobb dolog, ami történhet egy emberrel. Egyrészt ébresztőt fúj, amire nem tudunk nem figyelni, másrészt pedig mivel kiventiláljuk a világ felé a belső feszültségünket, nem marad bennünk semmi, nem emészt fel minket belülről. Vagyis maga a pánikroham jelen van és nagyon is létező dolog, viszont nem generál komolyabb betegségeket.
Merthogy a legtöbb lelki problémának legnagyobb hátulütője, hogy súlyos esetben képesek komoly tüneteket produkálni, leginkább betegség képében.
Ezért inkább legyünk hálásnak, ha a testünk ilyen formában jelez, hogy valami nagyon nincs rendben odabent. A pánikroham célja, hogy vedd észre azt a traumát, ami kiváltotta, még akkor is, ha csekélységről van szó.
Gyász és pánikroham
A traumák sorsfordító események életünkben. Azért küldi őket az élet, hogy dolgozzunk velük. Csakhogy legtöbbször próbáljuk szőnyeg alá söpörni és tudomást sem venni róluk. Ezzel pedig azt érjük el, hogy a számuk egyre csak halmozódik, míg végül pánikroham formájában utat tör az összes. A kiváltó traumával, viszont még nem néztünk szembe, ezért nem biztos, hogy azt megfelelően tudjuk kezelni. Már az első élménynél dolgozni kell vele, legalábbis nem megtagadni a jelenlétét. Egy szerettünk halálesete lehet egy ilyen kiváltó ok. Bár ez korántsem jelentéktelen, sokáig maradhat tünetmentes.
Magát a halált úgy a legkönnyebb feldolgozni, ha meg nem történtnek tulajdonítjuk, így tud az agyunk legjobban védekezni ellene.
Hiszen, ha nincs, akkor nincs gyász, elengedés és az elmúlás elfogadása. Azonban egy váratlan helyzet kiválthat pánikrohamot a gyász hatására. Nem is igazán tudjuk, hogy mi az oka, hiszen nem vettünk tudomást a halálról, csak azt érezzük, hogy elhatalmasodik rajtunk a halálfélelem. Ekkor vissza kell menni arra a pontra, ami beindította ezt az érzést.
Traumatikus pánikroham
Ám a gyásztól vannak sokkal jelentéktelenebbnek tűnő traumák is, akár egy apró beszólás, vagy sokkoló élmény. Ilyen lehet például egy nyilvános megaláztatás akár iskolában is egy tanár által. A gyerek maximum egy rossz élményként éli meg az esetet, esetleg cikinek, megalázónak tartja, de nem foglalkozik vele túl sokat, hiszen már így is épp eleget sérült az önbecsülése.
A szüleinek sem tárulkozik ki az esetről, mert nem szeretne előttük rossz színben feltűnni, esetleg még maga előtt sem vallja be, hogy mi történt vele. Telnek-múlnak az évek és eleinte csak annyit vesz magán észre, hogy nehezen mer mások előtt megszólalni, egyenesen kerüli a nyilvános eseményeken való szereplést. De ugyebár vannak emberek, akiknek ez tényleg nem komfortos, ettől még nem lesz valaki traumatizált.
Aztán kap egy projektet a főnökétől, amit aztán az egész cég előtt prezentálnia kell és ekkor érkezhet az első tünet. A beszéd előtti percekben a szíve hevesen ver, megfeszül a nyaka, merevvé válik a teste és hirtelen úgy érzi, hogy nem kap levegőt. A földre kerül, megsemmisülve és pánikolva kapkod levegő után, nem is igazán érti, hogy mi történik vele.
Tisztában volt vele, hogy nem szeret beszédeket tartani, de, hogy egy egyszerű prezentáció is ezt művelje vele?! Nagyon kevesen vannak, akik ezen a ponton már észbe kapnának és elkezdenének magukon dolgozni.
Általában még kell jó néhány eset, hogy ez bekövetkezzen. A megoldás ilyenkor nem egy marék nyugtató, vagy egyéb tudatmódosító szer lenne, hanem a trauma feldolgozása. Lélekben vissza kell menni arra a napra, amikor a nyilvános megaláztatás érte az akkor még gyereket és szembe kell nézni vele. Kisírni minden ott maradt könnyet és akár hangosan megmondani a tanárnak, hogy mit tett vele. A végcél pedig minden esetben a megbocsátás és továbblépés lenne. A pánikrohamot csakis ez a folyamat tudja megszüntetni.