Szerelem / Párkapcsolat

5 jel, hogy a pasi csak tartalék-csajként kezel

Állandóan variál

Ha sosem tudja előre, mikor fog ráérni, folyamatosan lemondja a találkozókat, vagy máskorra teszi őket, az gyanús. Még akkor is méltatlan, hogy az időddel játszik, ha kimondottan csak „barátság extrákkal” van köztetek.

Amennyiben már többször fordult elő, hogy lelkesen készültél a randira, ő pedig felültetett és az utolsó pillanatban közbejött neki valami, akkor ideje megmondani neki, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy lepasszolt valami egyéb program miatt.

Nem mutat be senkinek

A tartalék-csajoknak nincs nagy szerepe a férfi „igazi” életében. Ha úgy érzed, mintha valamiért titokban tartaná a viszonyotokat, azt nyugodtan veheted intő jelnek. Ha nem vállal fel, valószínűleg a valódi kapcsolatot másnak tartogatja és te csak egy B-terv vagy számára.

Sajnos még akkor is ez a keserű igazság, ha közben olyanokat mond, hogy „különleges” vagy és fontos számára, hiszen a férfiak hajlamosak rá, hogy minden lányt ezzel a szöveggel kábítsanak.

Nem zavarja, hogy alig találkoztok

Egy ideális kapcsolatban – főleg a kezdeti lángolás alatt – a felek hiányoznak egymásnak és alig várják, hogy láthassák a másikat. Sőt, ha egy szerelmes férfival közlöd, hogy elutazol, vagy egyéb elfoglaltságaid miatt nem tudtok találkozni egy ideig, a normális reakció az, hogy ezen kicsit kiakad.

Azt az illetőt viszont, aki csak tartaléknak tart, ez nem fogja felkavarni, hanem csak közömbösen tudomásul veszi. Ebből is leszűrheted, hogy mennyire veszi komolyan, ami közöttetek van.

A cikk még nem ért véget! Lapozz egyet ide kattintva >>

Oldalak: 1 2

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást