Az iskolaév nem úgy kezdődik, ahogy terveztük. Így segíts feldolgozni a gyereknek!

Az iskolaév nem úgy kezdődik, ahogy terveztük. Így segíts feldolgozni a gyereknek!

Címlap / Életmód / Az iskolaév nem úgy kezdődik, ahogy terveztük. Így segíts feldolgozni a gyereknek!

Felnőttként visszaemlékezve egy-egy iskolaév csak egy röpke percnek tűnik az időben, de a gyerekek számára igazi örökkévalóság. Ez a kurtán-furcsán véget ért is ugyanígy kezdődő iskolaév kihívások elé állítja a családokat, amit az alábbi öt tippel kezelhetsz.

Kérdezd meg, hogyan érez

 Ez egy egyszerű és nyilvánvaló lépés, mégis sok szülő elfelejti. Ugyan a felnőtteknek valóban sok teher nyomja a vállát (munkahely esetleges elvesztése, gyermekfelügyelet megoldása, fertőzés miatti aggodalom) de a kicsik közérzetére is hatással van a bizonytalanság. Ne azt kérdezd a gyerektől, hogy fél, vagy szomorú-e, ne adj a szájába szavakat. Annyit kérdezz tőle, hogy hogyan érez a helyzettel kapcsolatban és hallgasd meg, mit mond, még az is lehet, hogy neki izgalmas ez az új helyzet.

Ne hessegesd el az érzéseit

Sok szülő hajlamos arra, hogy gyereke minden problémáját azonnal meg akarja oldani, pedig ez nem mindig célravezető. A gyermekpszichológusok szerint inkább arra kell törekedni, hogy éreztessük a gyerekkel, hogy normális, hogy így érez.

Mondd el neki, hogy ebben a helyzetben természetes, ha szomorú, bizonytalan, vagy frusztrált, ahogy sok szülő is az.

Ha hagyod megélni negatív érzéseit, a gyerek fejlettebb „EQ”-val, azaz érzelmi intelligenciával rendelkezik majd, mert megtanulja kezelni és feldolgozni érzéseit és gondjait.

Beszéljétek meg, mi nem működött az otthoni tanulásnál

Az online tanítás – finoman szólva – nem mindenhol ment zökkenőmentesen. Az iskola, a tanárok, a szülők és a gyerekek között is sokan voltak, akik nem alkalmazkodtak lazán az új helyzethez. Mivel könnyen lehet, hogy a második hullám miatt ismét sor kerül az otthoni tanulásra, időben beszéljétek meg, hogyan tehetnétek működőképesebbé. Ha például a gyerkőcöt zavarta a testvére vagy zavarban volt az online órák alatt, készüljetek fel ezek megoldására. Ha szükséges, ebbe nyugodtan vond be a tanárt is. 

istockphoto

Tedd az otthoni tanulás helyét a lehető leghívogatóbbá

Akár szükség lesz online tanulásra, akár nem, egy picit frissítsd fel a gyerkőc íróasztalát, hidd el, sokkal szívesebben fog leülni tanulni, ha barátságosabb és kényelmesebb a helye. Ügyelj arra, hogy a széke tartsa a hátát és a lába ne kalimpáljon, hanem érjen a földre, vagy a lábtartóra. A monitor minimum 50 centire legyen az arcától és szemmagasságban legyen, hogy a fejét sem megemelnie, sem lógatnia ne kelljen.

Dobozok vagy rendszerezők formájában legyen elég tárolóhelye, így könnyebben fog tudni rendet tartani, ha van mit hova elpakolnia. A dekorációt sem felejtsd el, fontos, hogy a tanulósarok tükrözze a személyiségét. Tegyetek fel képeket, posztereket, a saját rajzait és engedd, hogy a saját színvilágában és stílusában dekoráljon.

istockphoto

Próbálj meg rendszert tartani és légy következetes

A tavaszi távoktatási helyzetben mindenki kapkodott és nem tudta, hogyan kezelje így előfordult, hogy a gyerek életritmusa felborult. Mivel a szülők nagy része szintén otthonról dolgozott, valószínű, hogy a csemete többet ült a tévé előtt csak azért, hogy csendben maradjon, amíg anya online meetingel a kollégákkal. Az is lehet, hogy a rendes reggeli-ebéd-vacsora között végig ment a nassolás.

Sokan sajnálták gyerekeiket a bezártság miatt, ezért sokkal több mindent megengedtek nekik, mint előtte.

Ez bocsánatos bűn, most azonban nem szabad elfelejteni, hogy egyrészt ez az engedékenység hosszú távon káros és tarthatatlan, másrészt a gyerekeknek most nagyobb szüksége van a rendszerre, a fegyelemre és a következetességre, mint eddig bármikor.

VIDEO Ezek a szerencsehónapjaid 2024-ben

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!